Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)

ÍII. rész. A Nagy Gáspár - Nagy Imre-ügy

„Az otthonosság érzését - nyilvánvalóan - ápolni és erősíteni is szükséges. S mi - egy nem fővárosi kulturális folyóirat szerkesztői - e feladatot aligha teljesíthetjük másként, mint azzal - nem mondva le természetesen tágabb irodalmi, művészeti és kulturális életünk számunkra fontos jelenségeinek a lehetőségünk szabta közvetítéséről és a lap sajátos értékteremtő szerepéről sem -, hogy ama szűkebb régió szellemi életét is - az ez irányú jó hagyományainkat erősítvén - megkülönböztetett figyelemmel kísérjük és szolgáljuk (talán még formáljuk is), amelyben élünk, amelyben dolgozunk.

[...] Miként egy fordított irányú transzmisszió érvényességét is valljuk. Nevezetesen azt, hogy nemzeti kultúránk kimagasló alakjainak megidézései és más népek értékes irodalmi alkotásainak megszólaltatásai ugyanezeken a hasábokon fontosak és érdekesek lehetnek idehaza, a megyehatárokon belül is.”

Vagyis ez az alapelv a koncentrikus körök négyes rendszerére épül: a megye (a régió), az ország, a határainkon kívül élő magyarság (mindenekelőtt a szlovákiai magyarok), a Szovjetunió népeinek szellemi, irodalmi művészeti értékeire, valamint a szlovák és a finn irodalom jelenségeire egyaránt figyelést, illetőleg (például a fordításokkal) azok gazdagítását is jelenti.

Lényeges változás történt a lap nyomdai kivitelezésében: borító- és emblémaváltozás, s ami a legfontosabb: a műmelléklet és a borító ofszet nyomása, ami sokkal jobb minőségű képkivitelezést tesz lehetővé. (A nyomdával egyébként is új típusú munkakapcsolat jött létre: lehetővé vált például, hogy rugalmasan kezeljük a részhatáridőket, s hogy akár még a nyomás megkezdése előtt is változtathassunk, ami frissebbé, gyorsabbá, reagálni tudó orgánummá tette a lapot.)

Ami a szerkesztés gyakorlati oldalát illeti (mind a 6 számunknak egyik jellegzetes vonása ez volt): igyekeztünk kijelölni és körülépíteni, kimunkálni egy-egy számon belül azokat a „tartópilléreket”, amelyeken az egész lapszám nyugszik. (1. sz.: Eöt- vös-tanulmányok; 2. sz.: a 40. évforduló; 3. sz.: Fülep-, Lukács- és Kosztolányi-centenárium; 4. sz.: Tatabánya; 5. sz.: „Rokonaink barátaink”; 6. sz.: Németh Lászlóról, Balogh Edgárról.)

Az 1985-ös évben nem jelentett különösebb gondot a „megyei” és a „nem megyei” látszólagos ellentéte. Valószínűleg azért, mert ebből mi magunk se csináltunk gondot: a szerkesztői alapelveinkből egyenesen következett a megoldás: minden olyan megyei

178