Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)

ÍII. rész. A Nagy Gáspár - Nagy Imre-ügy

tóságában. Persze, rengeteg plusz munkát (ráadásul „társadalmi” munkát) jelentett (és jelent) mindez az immár az egy évtizedet is túlhaladó és folyamatos szellemi vállalkozás, de megérte, hiszen önértékén kívül — ez eléggé nyilvánvaló, sőt szinte mérhető - jelentős presztízsnövekedést hozott magának a folyóiratnak is.

Újabb vitát indítunk - ezúttal a közművelődés helyzetéről -, ámde ez a „vita” is komolyabb visszhang nélkül ér véget.

És mindeközben újabb súlyos csapás ér bennünket: meghal Pálos Rozita, ez a kiváló költő és kiváló ember; megsirattam őt is. Temetésének helyét és idejét szinte titokban tartották (ő rendelkezett így), éppen a tokaji írótáborban tartózkodtam, már nem értem vissza. Aligha tudnék őszintébbet és okosabbat mondani róla annál - most sem -, mint amit halálhírének hallatán vetettem papírra.

Pálos Rozita halálára

Éppen olyan csöndben, szinte titokban távozott közülünk, mint ahogyan élt. Betegségét nagy lélekkel viselte.

Halála előtt néhány héttel kétszer is fölkerestem bakonyszom- bathelyi magányában. Verseket kértem tőle: adjon, amennyi csak van! Előadtam, hogy decemberi számunkat az ő verseivel szeretnénk nyitni. Örült neki. De aztán elkomorulva azt mondta: nem ír ő már többet, az asztalfiókban sem őriz verseket. Látva-érezve azonban a szerkesztői makacsságot (s jó szívével biztosan meg is sajnált nagy tanácstalanságomban), végül is azt javasolta, hogy kövessünk el egy „csínyt”: első kötetéből emeljünk át néhány darabot az Új Forrásba.

Az itt közölt Pálos Rozita-verseket aztán a rákövetkező héten együtt válogattuk: sokáig mérlegelt minden egyes költeményt. Megerősítésre, biztatásra, visszaigazolásra várt.

Még sikerült rávenni őt arra, hogy újra kórházba menjen, s kicsikét nyugodtabban emelkedhettem föl a kis sámliról, amire kérésére ülnöm kellett az ágya előtt, hogy suttogássá fogyott hangját hallani tudjam.

Igaz, tiszta tehetség és tiszta ember volt. Keveset írt ugyan, de verseinek többsége maradandó alkotás. Lapunkat kezdettől fogva nagy szeretettel támogatta. Az utóbbi időben már mint a Magyar írók Szövetségének is tagja. A tavalyi nívójutalom kiosztásakor- éppen egy éve - volt utoljára szerkesztőségünk vendége.

176