Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)

ÍII. rész. A Nagy Gáspár - Nagy Imre-ügy

Először Márkus Béla jelzi, hogy jó véleménye van az Új Forrás szellemiségéről, színvonaláról. „Ha eddig írtam volna, még hízelgésnek veszitek, most viszont, korrektúra után, nem a saját dolgozatomra gondolva írhatom: az Új Forrás esz- széi, tanulmányai, kritikái bármelyik más lapéival felveszik a versenyt -, csak jusson rájuk Olvasó.”

Persze, a helyzetünk felőli bizonytalanságérzés sem múlt el egészen az irodalmi-szellemi berkek érdeklődő, figyelő szimpatizánsaiban. Árpilis 12-én a történész Gergely András ezzel a szép, „rejtjelezett” sorral üzen a szerkesztőknek: „El magyar, áll Buda még?” Köszönjük - igen. Oláh János (az egykori „Kilencek” egyike) 22-én kelt levelében reméli, hogy „talán már lecsillapodott a lap körüli hercehurca, amiről én csak keveset és távolról hallottam. Mindenesetre vettem a bátorságot, hogy egy elbeszélésnyi küldeménnyel zaklassalak.” Annus József még május 3-án és 23-án is mendemondákról, pletykákról ír, persze a tőle megszokott baráti és ironikus kíváncsisággal. „Amúgy mi van Veletek (Veled)? Valami pletykát hallottam, de hát így levélben nem akarom részletezni a véleményemet, miután az sem bizonyos, hogy passzol a mendemonda a valósággal. Mindenesetre rátok férne már valami nyugodalmasabb időszak. Tudom magunkról, milyen marha nehéz bizonytalanságban dolgozni, tervezni, mifene. (Új munkatársakról is hallottam. Az sem könnyű kenyér. Ne légy gyanakvó, de óvatos igen!)” Aztán a második levelében: „Homályos célzásomat nem merem élesíteni, nehogy mellékalapáljak”.

Turczi István könyvbemutatója a megyei könyvtárban. (1985. ápr. 15-én.) Sándor B. György, Turczi István

167