Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)
I. rész. Az első évtized (amelynek - természetesen - úgyszintén voltak előzményei)
pontosan kirajzolódnak ugyanitt, ámde egy szellemi műhely -mert az Új Forrás tagadhatatlanul szellemi műhely volt már a legelső számától kezdve, amikor is a „Kilencek” híressé vált nemzedékét bocsátotta szárnyra -, szóval egy műhely érdemeinek a megítélésekor sohasem szabad az oda nem illő produktumok alapján mérlegelni. Mindig az a fontos, és ennek a szempontnak az alapján lehet és kell vizsgálódni, hogy milyen és mennyi valóban maradandó értéket őrzött meg, illetőleg hívott életre. Van itt azonban, persze, hogy van, valami más is, valami mégiscsak lényeges: az évszázadok és évtizedek múltjából a mába érő szellemi kisugárzás, ama bizonyos „genius loci”, azaz a hely, a régió szelleme. Elsősorban Esztergom és a történelmi Komárom vonatkozásában, ámde e helyektől sohasem volt - legalábbis a kilométerek számát tekintve - távol Tatabánya, amely azonban mint város (újabb fordulataként a szellem terjedése kifürkészhetetlen játékának) még nem is létezett a kérdéses időkben (sőt még jóval később sem). Tekintsük át ezért - megérdemli maga a téma is - Jelzésszerűen (egy korábbi kompilációm alapján) az irodalmi élet, az irodalom szelleme itteni, e tájbeli működésének utóbbi évszázadait, illetőleg évtizedeit. (S aztán egy kicsit részletesebben Tatabánya városáét is.) * Az irodalmi élet ezen a vidéken évszázadokon át egyetlen városhoz: Esztergomhoz kötődött. Vitéz János érseksége idején talált utat ide az itáliai reneszánsz szelleme: Galeotto Marzio (1427-1497), ajeles humanista többször is megfordult Esztergomban, itt írta a De homine című könyvének egy részét is. Itt működött Garázda Péter (1447-1507) magyar humanista is. 1483-tól tanított a városban Temesvári Pelbárt (1457- J504) ferencesrendi egyházi író. A kultúra esztergomi virágzásának a török hódítás vetett véget. A török elleni harcban Esztergom falai alatt kapott halálos sebet a század legnagyobb magyar költője, Balassi Bálint (1554-1594). Esztergom szellemi-művészeti és tudományos élete a török kiűzése után kezdett ismét föllendülni. Elsők között került sor (1694-ben) a jezsuita gimnázium létesítésére, amelyben később, a 18. század második felében olyan kiváló irodalmárok és irodalomszervezők tanítottak, mint Révai Miklós (1750-1807), ajeles nyelvész és író, valamint Kultsár 13
