Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)

ÍII. rész. A Nagy Gáspár - Nagy Imre-ügy

gyengeség: az irigység és a hiúság. Mások sikereinek, eredményeinek nagyon tudott örülni, soha nem láttam, soha nem érzékeltem, hogy egyik vagy másik kollégájára, munkatársára féltékeny lett volna. Talán azért is volt ez így, mert bízvást úgy érezhette, hogy az ő szellemi gazdagságával, környezetében senki sem vetekedhet.

Mint a tiszta és bölcs emberek, ő is megbocsátó lélek volt. Sérelem, támadás, igazságtalanság érte éppen elég, s ha kesernyésen föl is panaszolta egyiket-másikat, érezni lehetett ebben a megbocsátás gesztusát is, nem élt benne bosszú vagy gyűlölködés. A megértés hatotta át, mint azokat az egyéniségeket, akik nagyon sokat tudnak a világ dolgairól.

Óriási humora volt. Vele dolgozni egyszersmind kellemes időtöltést is jelentett. Ki nem fogyott a finom iróniából, a szellemes fricskákból, az elmés tréfákból. Azzal a ritka adománnyal is rendelkezett, amit úgy hívnak: önirónia. Talán azért tudott mindenkinek megbocsátani, mert önmagán is tudott nevetni. Emberségének talán ez adta a legerősebb hitelét, egyéniségének egyik legfőbb jellemzője ez volt.

„Aranyos ember” - szokták rá mondani. Alighanem ez a tömör jellemzés fejezte ki a leghívebben azt a szeretetet, amelyet ismerősei, barátai éreztek iránta. Nem tudom még elképzelni se, hogy lettek volna komoly ellenségei. Ellenfelei lehettek, de ellensége aligha.

Payer István ízig-vérig pedagógus alkat volt. Rendkívül érdekelte őt mindig az emberi jellem, az emberi psziché. A cselekedetek mögött rögtön a mozgató okok lényegét kutatta. Szép vonása volt az emberekhez való odahajolás készsége és nagyfokú beleérző képessége. Nagyon fontosnak tartotta az emberi kapcsolatokat, nagyon vigyázott is rájuk.

Jó pár főszerkesztőt ismerek, így aztán meggyőződéssel állíthatom: Payer István a legjobban közé tartozott. Először is azért, mert nagy műveltségű és talpig becsületes ember volt. Továbbá, mert programja volt - méghozzá hosszú távra, több évre szóló -, koncepciója volt, tudta, hogy milyen lapot akar szerkeszteni. Nem egy jeles főszerkesztő kollégája tanulhatott volna tőle toleranciát, megértést, demokratikus szemléletet; és megtanulhatták volna tőle a szolgálat alázatát is.

Főszerkesztő létére képes volt a szerkesztőségbe betért kezdő szerzőknek már-már valóságos tanórát adni, melynek során eli138