Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)
ÍII. rész. A Nagy Gáspár - Nagy Imre-ügy
1964 óta volt tagja a pártnak, munkásőrként is helytállva. 1967-ig tanárként működött, majd 1979-ig a Komárom megyei Tanács művelődési osztályán dolgozott. 1969-től az akkor induló Új Forrás című antológia felelős szerkesztői tisztét is betöltötte. 1970-től az MSZMP Komárom megyei Bizottsága Oktatási Igazgatóságán is tanított. Éveken át tagja volt a megyei pártbizottság agitációs és propaganda bizottságának. 1972-ben a TIT megyei szervezete művészeti szakosztályának elnökévé és az országos művészeti választmány tagjává választották. 1979-ben nevezték ki a folyóirattá vált Új Forrás függetlenített főszerkesztőjévé. Tulajdonosa volt a Munka Érdemrend, és a Szocialista Kultúráért kitüntetéseknek. Milyen ember is volt ő? Nagyon szerette a családját. Sőt, kimondottan büszke volt rájuk. Nemegyszer mesélt nekünk nagy örömmel gyermekei egy-egy eredményéről, sikeréről és a feleségét övező köztisztelet és szeretet egy-egy megnyilvánulásáról. Ha egyetlen szóval akarnánk jellemezni őt, habozás nélkül rávághatnánk: egyéniség volt. Azok közül a kiváló egyéniségek közül való, akikből egyre kevesebb van. Levegő, élet volt körülötte, személyiségét sajátos atmoszféra vette körül. Kapcsolat teremtő képessége egészen egyedülálló volt. Pillanatok alatt tudta bevonni a másik embert az éppen közös dolgok taglalásába. Ha vele voltam, mindig biztonságban éreztem magam. Jó érzés volt meghúzódni az árnyékában. Élmény volt figyelni, lesni, hogyan kápráztatja el hallgatóságát, tárgyalópartnereit, vagy éppen azt látni, hogyan vágja ki magát elegáns fortélyaival a kutyaszorítókból. Bölcs és tiszta ember volt. Éles megfigyelés után pontosan értékelt. Személyiségének súlya volt. Felmérő - és reagáló képessége, reflexióinak sebessége megint csak különlegességszámba ment. Bátor ember volt. Nem vakmerő, hanem olyan, aki önmaga szorongásait újra és újra legyőzve áll ki igaza mellett. Bámulatos volt a lelkesedése. Nem is voltak igazán rossz napjai, talán csak rossz órái. Egy-egy negatív élmény, gond, nyomorúság vagy rossz hír csak rövid időre kedvetlenítette el, gyorsan felül tudott emelkedni rajtuk, s újra kezdte szőni a terveket, szülte az ötleteket, kifogyhatatlanul. Különösen, ha megértésre és biztatásra talált. Nem is értem, hogyan hiányozhat egy emberből - márpedig Payer Istvánban nem volt meg - a két, talán leggyakoribb emberi 137
