Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)

II. rész. Az Új Forrás "igazi" folyóirattá válik

saság költőinek (legutóbbi számokban például: Ahmatova, Gagi- jev és Hamhojev) műveit (verseket, elbeszéléseket) mutattuk be.

Szovjet anyagok közlésének a gyakorisága - mivel esetünkben kéthavonta és 5 ív terjedelemben megjelenő lapról van szó - évi egy alkalommal, de 79- és 80-ban két ízben is közöltünk szovjet szerzőktől fordításokat, illetve szovjet szerzőkről - például Majakovszkijról vagy Mandelstamról - szóló esszéket.

A jövőben azt is szeretnénk - és ebbeli igyekezetünkben a leningrádi fokonzul, Golub Mihály elvtárs is támogat bennünket -, ha Tatabányán a Kemstok teremben (1984-ben) Jurij Mezsirov leningrádi festőművésznek, majd Anatolij Szmirnov leningrádi grafikusnak a munkáiból rendezhetnénk önálló kiállítást. Viszont mi is örömmel mutatnánk be (önálló vagy közös kiállítás keretében) az Új Forrás köré tömörült festő, grafikus, textiles, keramikus vagy szobrász barátainkat, mondjuk, a leningrádi írók Házában.

Úgy gondoljuk, hogy testvéri kapcsolatainknak efféle továbbépítése ugyancsak eredményesen szolgálhatná egymásról való ismereteink bővítését, egymás iránt érzett tiszteletünket és barátságunk ápolását és elmélyülését.

Elvtársi üdvözlettel:

Payer István főszerkesztő

*

1983 tavaszán a megyei napilap ismét „mérlegre” teszi az Új Forrást. Végül is elismeri a folyóirat érdemeit és valós értékeit. (Ez a megfogalmazásom most talán maliciózusnak tűnik, ámde közismert tény volt szűkebb szakmai berkekben, hogy hosszú ideig meglehetősen hűvös volt a viszony a két megyei orgánum között. Nem különbözve persze a más megyékben is kísértetiesen hasonló ,,konfigurációk”-tól.)

Mérlegen az Új Forrás

Egy fontos adat: megyénkén kívül többen fizetik elő az Új Forrást, Komárom megye irodalmi és művészeti folyóiratát, mint a megye határain belül. A tényből több következtetés is levonható. Egyrészt bizonyítéka annak, hogy színvonalasan szerkesztett periodikáról van szó, másrészt az is kitetszik: a megye lakossága, értelmisége nem érzi magáénak a kiadványt.

117