Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)
II. rész. Az Új Forrás "igazi" folyóirattá válik
linszky Endrére. (1981. dec. - 1982. ápr.). Komoly nyeresége a lapnak - Papp Albert szerkesztőtársunk révén - Koczogh Ákos rendszeres és folyamatos szerepeltetése, végig a nyolcvanas években. Mindenekelőtt iparművészekkel készített interjúi érdekesek és fontosak, de az építőművészet vagy éppen a finn kultúra dolgaiban, kérdésköreiben is járatos volt. Ami az én „rovatom”, a „Valóság” egyes darabjait, de akár az összességét is illeti: bizony eléggé vegyes a kép. Van benne valami - és ezt akkor is éreztem, átéltem - erőltetett, kissé erőszakolt „tervszerűség”, makacs „rovaf’-szerűség, némi doktrinerség is talán: fedezzük föl a valóságot, („elvtársak”), mutassuk meg a mai magyar világot. A jó szándék vitathatatlan, az összkép viszont „egyenetlen”. A magasan legjobb sorozat (Deák Attila börtönszociográfiája, A rács túlsó oldalán -, 1978/1., 2., 3. sz. és 1979/1. sz.) még Sárándi szervező munkáját dicséri, és bár valamennyi lapszámunk tartalmaz ebben az időben (1979 és 1982 között) szociográfiát, ezek valójában mind-mind riportok és nem elmélyült kutatások termékei, eredményei. Végső soron tehát azt mondhatom, hogy - jóllehet sok és komoly munkát jelentett nekem akkor ezeknek az írásoknak a szervezése, gondozása -, végül is csak színfoltokat képviseltek az Új Forrás szellemi összképében, összteljesítményében. Időközben aztán (1982 nyarán) befejeztem a „vezetőképző” iskolát, visszajöttem a megyei könyvtárba, de nem sokáig maradtam ott. Úgy látszik, mégiscsak valamiféle „vezetőt” akartak csinálni belőlem a helyi (és a „központi”?) kulturális élet irányítói, mivelhogy létrehoztak egy addig nem létező státuszt: a főszerkesztő-helyettesi posztot. Nem tudom megállni, hogy el ne meséljem a részleteket, olyan romantikus, olyan konspirativ. Évzáró lapértekezlet után 1982 tavaszán - jó hangulatban vonultunk el egy bányalátogatásra a megyei vezérkarral valamint (természetesen -, hiszen az ő kedvükért szerveződött ez a turné, és utána a bőséges választékú eszem-iszom) a minisztérium és a pártközpont képviselőivel. És itt, az egyik márkushegyi akna mélyén, a kisvasúton zötykölődve - rémes huzatban - ajánlott föl nekem Agárdi Péter vezetői állást: választhattam a megyei könyvtár igazgatóhelyettesi és az Új Forrás főszerkesztő-helyettesi státuszok között. (Az a hír járta egyébként, hogy Agárdinak voltak olyan noteszei, amelyekbe följegyezte a 112
