Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)
II. rész. Az Új Forrás "igazi" folyóirattá válik
A valóság feltérképezésének igénye korábban erősebb volt az antológiában - legalábbis a megjelent szociográfiai indíttatású írások számát, súlyát és arányát tekintve, a folyóiratban ez a törekvés veszített jelentőségéből. Pedig e tekintetben is kínálná magát témaként a megye valósága. Mindössze két szociográfiai jellegű riport jelent meg a folyóiratszámokban, s az egyik nyomán (,y4 gázpedálra mindig szükség van” - 1979/2. szám) helyreigazításra is szükség volt. A megjelent korrekció e tekintetben nem mindennapi kuriózum-hiszen ritka eset a sajtó történetében, hogy kétszer is közölni kelljen egy helyreigazítást. Mindenesetre ez a tény is jelzi, hogy nem könnyű elemző, szociografikus ihletésű riportot írni. Ezért is érdemel figyelmet Csató Károlynak a 6. számban megjelent „ Szociográfia: válság és X” című tanulmánya, amely ugyan a „beilleszkedés veszélyeitől” óvja a szociográfiát, de lám, legalább ilyen értékzavart okoz az „igazságosztó” szerep és póz erősödése is, különösen az igazság aranyfedezete nélkül. Bizonyára az Új Forrás értékelésében is tetten érhető szubjektív vélemény, hiszen az „objektív” mérleg is tükröz sajátos érték- szempontot, de a kritikus nem „igazságosztó” szerepre vállalkozik, csupán a szükségszerű - inherens - ám mégis megszüntethető ellentmondásokra hívja fel a figyelmet. Az Új Forrás hat számának értékes anyaga elbírja a kritikai közeledést. Gombkötő Gábor (Dolgozók Lapja, 1980.jan. 27. ésjan. 29.) * 1980 őszén - szakmai pályafutásom fordulópontja ez - nagy szerencse ér: a Kulturális Minisztérium (a miniszter Pozsgay Imre) kétéves ösztöndíjával bentlakásos „vezetőképző iskolára” mehetek Budapestre, a Várba, a valamikor volt Pénzügyminisztérium palotájába. Az egészben az volt a legnagyszerűbb, hogy ennek az elitképző kurzusnak az égvilágon semmi köze nem volt a szakszervezeti vagy éppen a pártberkekben szokásos káderképzéshez. Éppen ellenkezőleg. Huszár Tibor védnökségével és professzorkodásával itt nem butították az embert, hanem - ha akarta - okosították. Napi néhány óra - többnyire remek előadókkal, a legjobb tudósokkal - előadást tartottak (ez főleg szociológia, szociálpszichológia, aztán kultúratörténet, kulturális antropológia volt, illetve a két világháború közötti Magyarország különböző metszetekben 110
