Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)

II. rész. Az Új Forrás "igazi" folyóirattá válik

rom megyében című tallózása nagyon sok érdekes adalékot fedezett fel, közölt a nagy író megyei, esztergomi kapcsolatairól, többek között arról, hogy az Országos Monográfia Társaság se- gédszerkesztőjeként, 1908-ban - még az írói beérkezése előtti időszakban - milyen szerepet vállalt a „Magyarország vármegyéi és városai” című sorozat részeként megjelent Esztergom megye és város című kötet elkészítésében. S igazi különlegesség Féja Géza Emlékeim Móricz Zsigmondiról címmel közreadott félbemaradt, kiadatlan írása is.

A folyóirat - ha nem is adott közre túlzottan nagy terjedelmű tanulmányokat - folytatásos regény közlésére már vállalkozott. Gasparovich László Határváros című kisregénye - a 3-4-5. számban - mindössze három ív terjedelmű, s inkább csak regényvázlat. Tematikáját tekintve kétségtelenül jól illett a nemzet-problémákat feszegető vitaanyagokhoz, ám a túlságosan elnagyolt, vázlatos ábrázolás, és az elvont történelmi-társadalmi képlet nem nagyon mozgathatta meg az olvasók fantáziáját. Pedig az induláskor, az olvasók megnyeréséhez különösen fontos a vonzó, olvasmányos, érdekes szépirodalmi anyag jelenléte. S ez a folytatásos közlés, amely kezdő alkotót juttat szóhoz, még inkább kiemel egy furcsa ellentmondást Baráth Lajost, a Tatabányán élő prózaírót a 6. számban színesen megírt, „riportfélében” mutatja be Kádár Péter, s az is apropót ad a beszélgetésnek, hogy a napokban jelent meg új - immár tizenvalahányadik - kötete. Baráth Lajost tehát magáénak érzi az Új Forrás. írásait azonban hiába keressük a folyóiratszámokban. Csak a februári szám ad közre egy regényrészletet - három és fél oldalon (!) s ez a terjedelem még novellának is kurtának tűnhet.

Rangosak viszont az Új Forrás művészeti témájú írásai - Bodri Ferenc, Heitler László, Salamon Nándor, Koczogh Ákos, Wehner Tibor más-más nézőpontból, alapállásból, de egyaránt tényszerűen, mesterségbeli tudással mutat be művészt, életművet, vagy éppen bírál tárlatot.

A folyóiratszámok kritikai írásai meglehetősen „irodalom- központúak”, vagyis a megjelent értékelések nagy része könyvet, írói teljesítményt elemez. Pedig a folyóirat e tekintetben többet vállalhatna fel a kultúra egészéből, kultúrpolitikai kérdésekben is hallathatná szavát - akár kitekintve más műhelyekben zajló munkákra.

109