Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)

II. rész. Az Új Forrás "igazi" folyóirattá válik

mányában ezt írta az Új Forrásról: „Ámde elfogadható saját arcot - s igazán korszerű más nem lehet - kialakítani irodalmi, s kulturális munkában rendkívül nehéz, s egy-egy ilyenre vállalkozó igényes folyóirat - mint az Életünk, főként az Új Forrás - könnyen a nagy budapesti lapokhoz - Új íráshoz, ÉS-hez, Mozgó Világhoz, Kritikához - hasonulhat, valamiféle vidékre helyezett üzemegységükként, majdnem kizárólagosan ugyanazon budapesti szerzőkkel operálva, akik többnyire ugyanazt írják, mint Pesten, legföljebb »avantgarde« változatban, s hozzájuk alkalmazkodnak tán a helyiek is.”

Dicséret és elmarasztalás ez a találó megállapítás. Valóban igényes és sok esetben szellemi izgalmat szerez az az irodalmi és művészeti anyag, amit az Új Forrás közread, ám egyre inkább megfigyelhető a „hasonulás”, a „vidékre helyezett üzemegység” megteremtésének szándéka és a megvalósítás gyakorlata. S nem is szükséges ehhez a helyi és a budapesti szerzők számának, arányának formális, mechanikus vizsgálata -, hiszen nem az a lényeg, hogy kik írnak, hanem az, hogy miről, s mi a törekvések iránya. Vagyis e sajátos tájegység értékeinek egyetemessé integrálásán van-e a hangsúly, vagy fordítva - a közös, országos értékek egy részét akarjuk „importálni” az Új Forrás olvasói számára. A vidéken régóta megjelenő rangos folyóirataink -Aljold, Napjaink, Tiszatáj, Jelenkor, a kecskeméti Forrás - példája azt igazolja: csak akkor töltheti be igazán feladatát egy folyóirat, ha szervesen hozzátartozik egy táj, egy vidék arculatához, megőrzi, felmutatja a körülvevő világot - és a nagyobb egész részévé teszi. A folyóirattá vált Új Forrás hat számában ennek az ellenkezője tapasztalható - talán ez is az oka lehet annak, hogy a szükségesnél és a vártnál kevesebb még a programmal azonosulni kívánó előfizetők száma... Az előrelépés egyik biztosítéka az volna, ha a „szellemi import” helyett növekedne a helyi értékek „exportja” - hiszen tulajdonképpen ezért teremtették meg a mecénások a folyóiratot.

A folyóiratban megjelent legfontosabb írások elemzésére a következő lapszámunkban visszatérünk.

Mérlegen az Új Forrás. II.

A „rész” és az „egész” paradoxona

Az elvi bevezető az „elvek és utak” felvázolása után úgy tűnhet, nem tetszenek az Új Forrásban megjelent írások, és nem töltötték be szerepüket, feladatukat, elmaradtak a várakozástól, a követelményektől, az olvasói igényektől. Szó sincs erről - nem az