Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)
II. rész. Az Új Forrás "igazi" folyóirattá válik
Persze, ez a megállapítás irodalmi köztudatunknak nem objektív ténye, jóval több benne a szubjektív elem. Inkább eltorzult értékrend, mint megbízható mérce, hogy: „az ad igazán rangot, ha valaki valamelyik fővárosi folyóiratban rendszeresen megjelenik”. Ami az Új Forrás-est irodalmi kritikusának, Vekerdi Lászlónak értékelését, a műsorvezető Bata Imre Payer István főszerkesztővel folytatott beszélgetését illeti, mind egyetértettek abban, hogy ez az egyközpontúság, a „rangos” központba törekvés helytelen babonája és nem üdvözítő törekvése kulturális életünknek. Éppen a vidéken megjelenő folyóiratok ( Jelenkor, Alföld, Tisza- táj, Forrás stb.) sorsa, azok rangja, színvonala jelzi ezt. Természetes, hogy a kritikus, a műsorvezető, a főszerkesztő, de a többiek is, akik minősítő szándékkal szóltak az Új Forrásról, örömmel üdvözölték a folyóiratot ebben a sorban. Egyrészt: azért, mert helyet ad a már országosan ismert szerzőknek, másrészt igyekszik a megyében és más „vidéken” élő művészeknek műhelyévé válni. Gáli István, aki szintén gyakran publikál az Új Forrásban, így fogalmazott: a folyóirat részévé vált a magyar irodalomnak. A főszerkesztő szerint pedig: az Új Forrás provinciában (Komárom megyében, annak támogatásával), de nem provinciálisán próbál dolgozni. Egy rövid bekezdés erejéig kritikai megjegyzést is kell tennünk az Új Forrás-estről. Ezt a majdani rádióműsort nem a Komárom megyeiek állították össze. így aztán nem bemutatkozott az Új Forrás, hanem bemutatták a lapot. Ennek pedig az lett a következménye, hogy a szemelvényeket (néhány prózai írás és nagyon sok vers) kiválogatok - mintha szép szándékuk ellenére tették volna - nem a megyében, „pártfogó nélkül” alkotókat, hanem a már befutott, „központba” érkezett szerzőket részesítették előnyben. Azért a Benkő Gyula, Csernus Mariann, Szabó Kálmán és Szacsvay László által tolmácsolt művek szép sikert arattak a Kossuth Klubban és bizonyára így lesz majd akkor is, ha a rádióban hallhatjuk őket. Gyimes Zsolt (Dolgozók Lapja, 1980. jan. 23.) Láthatóan itt még kifejezetten barátságos és szolidáris tónust képvisel a megyei újság, ám a következő, két részben közölt, az első év hat számát értékelő-elemző kritika már komoly, sőt helyenként a szerkesztőségre 104
