Bene Lajos (szerk.): Magyar tanítók évkönyve 1940-41 (Budapest, 1940)
Iskolai ügyek
mellőzésével is és minden esetben megkívánja a pályázat meghirdetését. A kántorválasztásokat illetően most már akként rendelkeznek az egyes főpásztorok, hogy korteskedés etetés, itatás, a többi pályázó lekicsinylése ne történhessék a pályázók részéről és az e fölött való őrködést a plébános kötelességévé teszi. Az állás üresedése alatt a pályázni szándékozóknak hangulatkeltő szereplése nem engedhető meg. Erre egyébként a pályázók azzal figyelmeztetendők, hogy e föltételek megsértése a választás megsemmisítését vonja maga után. A választás előtti nyolc napon belül a pályázóknak megengedik a próbaéneklési és harmónium- játékot, ha ez utóbbira más alkalmas hely nincsen, a templomban is, de csak kivételesen és az egyházi főhatóság előzetesen kikért engedélye alapján, akkor is istentiszteleten kívül. E bemutató próbán csak a választásra jogosultak lehetnek jelen és az egyházmegyei hatóság által kiküldött egyházzenei szakfelügyelő. A megtartott próbáról jegyzőkönyvet kell fölvenni, melybe a szakértői vélemény is belekerül. Fizetéskiegészítő államsegély kérése. A fiz. kiegészítő államsegély ideiglenes és végleges folyósítását kérni kell. Az ideiglenes fiz. kiég. államsegélyt gyorsan folyósítják s így a megválasztott tanító hamarább jut illetményeihez. Ez azonban csak addig terjed, amíg a végleges államsegélyt folyósítják. Mind a kettőnek kéréséről az alább nyújtunk tájékoztatásokat. A választás után a hitfelekezeti iskoláknál az egyházi főhatósághoz, a községi, érdekeltségi, izraelita iskoláknál a közigazgatási bizottsághoz terjesztendő be a választási jegyzőkönyv- jóváhagyás végett. A felekezeti iskoláknál, amint a főhatóság jóváhagyta a választást, községi és izraelita iskoláknál pedig a közigazgatási bizottság útján a választás jóváhagyásának kérésével egyidejűleg kérni kell a vallás- és közoktatásügyi minisztertől óvónői állásnál a belügyminisztertől is a választás jóváhagyását és a fizetéskiegészítő államsegély folyósítását. Ehhez a kérvényhez akár tanítói, akár óvónői állás betöltéséről van szó, a következő iratok (okmányok) csatolandók: 1. A megválasztott tanerő oklevele (kántortanítói állásnál a kántori oklevél is) összes működési bizonyítványokkal együtt. 2. A tanerő születési anyakönyvi kivonata. 3. Magyar állampolgárságát igazoló (községi illetőségi) bizonyítványa. 4. Az illetékes hatóság (egyházi főhatóság, vármegyei (városi) közigazgatási bizottság) által már jóváhagyott választási jegyző61