Bene Lajos (szerk.): Magyar tanítók évkönyve 1940-41 (Budapest, 1940)

Iskolai ügyek

könyv első példánya, az esetleg benyújtott fellebbezéssel és az erre hozott határozattal együtt. 5. Az illetékes hatóság által jóváhagyott szabályszerűen ki­állított díjlevél első példánya és az ennek alapjául szolgáló javadalmi jegyzőkönyv. 6. A nyilvánosan közzétett pályázati hirdetmény egy eredeti egész példánya. 7. A pályázókról készített minősítő-táblázat, amelynek fel kell tüntetnie a pályázó nevét, korát (születési évét, hó, nap), vallását, magyar honosságát, családi állapotát, gyermekei számát, nyelvismeretét, a megfelelő képesítésen kívül végzett tanulmá­nyait, oklevelének keltét, általános képesítését, eddigi (és leg­utolsó) szolgálatának időrendben való pontos ismertetését, to­vábbá jártas-e a tanerő a gazdálkodásban, zenében, van-e kántori oklevele, leventeoktatói képesítése, résztvett-e az iskolánkívüli népművelési munkálatokban? 8. A megválasztott tanerő, pályázati kérvénye. 9. Az iskola (óvoda) pontos és legújabb keletű benépesedési adatai (névszerint kik. mely osztályban, hány tanulót tanítanak) a végén összegezve. 10. Az előd írásbeli lemondó nyilatkozata, vagy halotti anya­könyvi kivonata (a nyugdíjazási rendelet száma, a nyugdíjazás kezdőpontja, az állás jogerős elvesztését kimondó rendelet száma.) 11. A tanerő kommunizmus alatt magatartását igazoló hely­hatósági bizonyítvány. 12. Az eskü (fogadalom) letételéről szóló igazolvány. Egyben a felterjesztéssel egyidejűleg jelentendő: 1. Az állás betöltéséhez adott előzetes miniszteri hozzájá­rulásra vonatkozó V. K. M. rendelet száma. 2. Volt-e a pályázók között B-listás, illetve nyugdíjas tanerő? 3. A megválasztott tanerő új állását közvetlenül megelőzően hol működött és élvezett e ott és milyen mérvű fizetéskiegészítő államsegélyt és mennyi volt a helyi javadalma? 4. A tanerő pontosan mely napon foglalta el (új) állását annál az iskolánál, amelyhez megválasztatott? 5. Mivel tanerőkül nem alkalmazhatók az olyan egyének, akik büntető bírói úton, avagy fegyelmi ítélettel megállapított hivatalvesztés hatálya alatt állnak, a választás jóváhagyásának kérelmezése alkalmával ennek a körülménynek fenn nem for­gása minden esetben igazolandó. Az igazolás azoknál, akik első­ízben alkalmaztatnak, a lekhelyük szerint illetékes helyhatóság bizonyítványával, azoknál pedig, akik már korábban, mint tan­erők működtek, a korábbi államsegély szerint illetékes kir. tan- felügyelő bizonyítványával eszközlendő. (69.870/1933. VI. főoszt. sz. V. K. M. r.) Az ideiglenes fiz. kiég. államsegély folyósítását, ha a válasz­«2

Next

/
Thumbnails
Contents