Az Esztergomi Főegyházmegyei zsinat határozatai (Budapest, 1942)
III. Az egyházi tárgyak jogrendje
72 hogy házastársa megtérítésén okosan, főkép példájával fára- dozik. Mindkét felet figyelmezteti, hogy a nemkatolikus lelkészt házasságkötés céljából sem a katolikus házasságkötés előtt, sem utána fel nem kereshetik; mert ha ezt megtennék, a katolikus fél kiközösítést vonna magára. Ha a plébános megtudja, hogy a tilalmat megszegték vagy azt megszegni akarják, nem esketheti meg a feleket. 176. §. Ugyanezek a biztosítékok szükségesek abban az esetben is, ha a katolikus hivő nem kereszténnyel óhajt házasságot kötni és a valláskülönbség (disparitas cultus) alól kér felmentést. 177. §. Amikor az egyik fél megkeresztelt vagy meg nem keresztelt íelekezetnélküli, hazai törvényeink szerint szintén köthető a gyermekek vallására nézve megegyezés" (1895. évi 43. t.-c.). 178. §. A házasságkötés céljából jelentkező aposztaták, ítéletileg cenzuráltak, nyilvános bűnözők, tilos társaságok közismert tagjai az Egyházzal való kiengesztelődésre szólítan- dók fel. Ha erre nem hajlandók, az ügyet a főegyházmegyei hatóság elé kell terjeszteni utasítás elnyerése végett. Ugyancsak a főegyházmegyei hatóság utasítását kell kérni, ha vegyesvallású felek polgárjogilag érvényes biztosítékot bármi okból nem adhatnak a gyermekeknek katolikus vallásban történő nevelésére. 179 §. Amikor vegyesvallás és valláskülönbség akadálya alól felmentést kérnek, csatolják a biztosítékokat tartalmazó okmányokat, azonkívül sorolják fel a nyomós okokat, amelyek a felmentés megadását javasolják. A válasszal visszaérkező reverzálist a plébániai levéltárban gondosan meg kell őrizni, számát és keltét pedig a házassági anyakönyv észrevételek rovatában feljegyezni. 180. §. Katolikus vagy voltkatolikus fél akár katolikus, akár nemkatolikus féllel csak a kötelező íorma megtartásával köthet érvényes házasságot: a főpásztor, illetve a helyi plébános (ezek meghatalmazottja) és legalább két tanú jelenlétében. (Can. 1094., 1099.) 181. §. A plébános érvényesen csak saját plébániája területén, a javadalomba történt kánoni beiktatása után működhetik közre a házasságkötésnél mindaddig, amíg a javadalmat vagy a hivatalt el nem veszti, vagy ítéletileg kimondott cenzúra alá nem esik. Más plébánia területén saját híveit