Prohászka Ottokár: A Zászlónk diákkönyvtára 1. szám Iránytű a magyar diákok számára (Budapest, 1920)

61

gyást hirdetnek s nem serkentenek önmegtagadásra s küzdelemre. Szeretném, ha lelkünk világossága, a „világvilágossága“ törné át mindig e sötétséget s ha az energiákat kiváltó Szentlélek szélvésze zúgna végig rajtunk ; szeretném, ha felesküdnénk a „világosság gyermekeivé“ s nem pártolnánk el soha az Isten gyermekeinek magas, tehát fényes gondolataitól. Minden hitetlen ifjú sötétségben jár s nem remélhet szép fejlődést, mert nincs világossága.

A másik, ami föltűnik a természetben, az a sok víz, eső, harmat. Vizet csepegtetnek felhők, szivárogtatnak földrétegek ; vízzel vannak átjárva hegyek, szirtek s az egész föld. Víz árad a tengerekben, hömpölyög a folyamokban; víz úszik a párás levegőben. Vízben áznak s úsznak mészkő, alkáliák, foszfor, homokkő, vas, amiből épül azután fűszál s fatőrzs s szövődik lomb és virág. Ezért lehet oly finoman kipontozni, kiszabni s kicsipkézni a virágot s falevelet, mert hajlékony anyagból, finom oldatokból kerül ki ez mind. A természet életéhez tehát finomság, hajlékonyság, érintetlenség, fölvevő s alakulási képesség kell ; rideg, merev, kemény, hasadó anyagból nem tudna teremteni szépséget. Már most ez észrevevés nekem új törvényt jelent; hirdeti, hogy az alakuló léleknek frissnek, üdének, hajlékonynak, alkalmazkodónak kell lennie. Szeretnem kell a vizet s amit a víz jelképez, szeretnem kell a lélek üdeségét s fokoznom kell fölvevő képességét. Főleg a kamaszévekben kell erre ügyelnem, mikor durvaságra, merevségre s engedelmetlenkedésre hajlom. Az ifjak a kamaszévekben a legcsúnyábbak; tagjaik esetlenek s a fiúnak báját száműzi valamiféle ösztönös, durva kifejezés. Némelyikről lerí a durvaság s kér-