Prohászka Ottokár: A Zászlónk diákkönyvtára 1. szám Iránytű a magyar diákok számára (Budapest, 1920)
57 irgalmas szándékát s hogy az neki való mászó s burkoló munka volna, no meg jót is tenne vele s adná, amije van, adná önmagát. Hozzá is látott az új munkához s kúszott és mászott s új hajtásaival eltakarta a meztelen köveket; gyökereket eregetett s beleékelte magát a falközökbe; tápot is talált a porhanyós vakolatban s kőről-kőre mászva örömét lelte benne, hogy lassanként már nemcsak a falat boríthatta be szőnyegként, hanem, hogy apró tarka madarak is fészkeltek ágai közt s jól érezték magukat hűs s hű karjaiban. Mindennap tapasztalta, hogy nem él hiába, mert nem volna ott a falon madár és fészek és ének, ha ő nem kúszik oda föl ; másrészt meg azt, hogy kiemelkedett a nyirokból, s közelebb jutott a naphoz, ő maga élvezte leginkább ; izmosodott, bokrosodott a tisztább, frissebb levegőben, s nemcsak, hogy ki nem fáradt, hanem ellenkezőleg, kedve támadt, hogy csak följebb, följebbEgy nap már az emeletre ért föl s a nyitott ablakon bekandikálva látott ott egy halavány, szegény asszonyt, aki szorgalmasan varrogatott s közbe-közbe még szorgalmasabban köhécselt s akinek oly jól esett volna a szép mező s az erdei levegő. S mikor a varróné a tűbe cérnát húzva az ablakon át kinézett, megakadt a szeme a kúszó repkényen s önkénytelenül is kinyújtotta feléje karját, mintha üdvözölni akarná s beszédes lett a szeme, mintha csak azt mondaná: be jól teszed, kúszó repkény, hogy a szegény varrónőhöz feljöttél s megvigasztalod friss faka- dásaiddal magányában I Szép vagy, üde vagy ; örülök neked s fölvidulok rajtad. Aki téged ily pompásan öltöztet, a mi mennyei Atyánk, az rólam sem feledkezik meg. S a repkénynek kimondhatatlanul jól esett, hogy a varrónő leikébe belevilágithatott s a több jónak reményében
