Prohászka Ottokár: A Zászlónk diákkönyvtára 1. szám Iránytű a magyar diákok számára (Budapest, 1920)

54

utaknak szélén tenyész, melyeknek útmutató fájára az van fölírva : „ad astra“.

Mindenki napja, lehet saját környezetének.

Egy fillérnyi kis napvilág gyűlt ki ódon házunk fala mellett egy ragyogó aranyos, kerti szironták képében. Mintha napsugárból lett volna pártája szőve s tiszta aranyból a szirma kiverve, úgy világított a vékony szálú füvek s a mohán kúszó repkény közt. S miután az ily néma ragyogás beszédet is szokott tenni, hát a napsugaras szironták megszólította a haragoszöld repkényt imigyen:

— Repkény, szerény, bűvös repkény, mi bajod van ? Mit csúszol a földön s mit nyögsz a porban, mondd csak, fáj valamid ?

— Bizony szironták-lelkem — feleli a repkény — szomorú vagyok, mert szerencsétlen vagyok; kegye* len a sorsom. Az a tulajdonképeni bajom, hogy vagyok s hogy repkénynek születtem. Mi más dolgom volna, ha rózsának teremt az Ur, illatos, bűbájos rózsának; vagy ha tölgy lahetnék s vihtrokkal dacolnék ; vagy ha csak szerény, kis ibolya volnék s illatomtól mámorossá válnék a pajkos, tavaszi szellő 1 De hát így csak repkény vagyok; nincs virágom, nincs illatom. Lábra sem állhatok; csúszom, mászom, tengődöm.

— Szegény repkény-bátyám — válaszolt a bús mondókára az aranyos szironták — hidd el, megsajnállak, hogy így csúszol-mászol porban s nyirokban s kidugod fejedet az útszélre, ahol letaposnak; de nem értem, hogy miért is tengődől hát így, mikor azt az Isten sem akarja. Nem