Prohászka Ottokár: A Zászlónk diákkönyvtára 1. szám Iránytű a magyar diákok számára (Budapest, 1920)

53

kazal számra s nem lesz rajtam az élet mezejének illata s harmata — nem lesz erő, lélek, öröm, lendület bennem.

Csak ha lelkem egyszerűségében s szivem őszinteségében átélem azt, amit a szép, tiszta, nemes, isteni életről tudok, akkor éledek föl s telik el bübájjal lelkem.

Élni, nemcsak tudni... átélni azt, amit szentek, hősök, könyvek s maga a Szentírás ajánl. Átélni a reggeli s esti imában s napközben való szerető megemlékezésben az Isten közelségéről... átélni a szentmisében, a vasárnap s ünnepnap megszentelésében a krisztusi életközösséget . . . átélni a tiszta lelkiismeret öntudatában az Isten vigaszait, a békét s örömöt... átélni a világ csábjai ellen folytatott harcokban az akarat erejét s az Isten segélyét... átélni a szentgyónásban s áldozásban az utolsó-vacsora mennyei izgalmát . . . átélni az egyszerű, nemes jószándékokban, melyeket fölébresztünk s a jócselekedetekben, melyeket öntudattal gyakorlunk, annak a viránynak kellemeit, mely az Isten gyönyörűségének kertje. Tehát — ismétlem — élni, átélni, gyakorolni kell mindezt lélekkel, öntudattal, ez az erőnek, lelki szépségnek, az örömnek s kitartásnak titka.

Aki megteszi, élni fog ; aki nem teszi, nyavalyog tovább, de nem vethet követ senkire s nem okolhat mást, csak önmagát, hiszen azt mulasztotta el, ami legközelebb fekszik s legmesszebb visz, azt hanyagolta el, amit az útszéli bölcseség hirdet: kérlek, nem nézni és tudni, nem tervezgetni és sopánkodni, nem jövendőről s fényes életpályákról álmodozni, nemcsak tanulni s versenyekben kitűnni az ifjú erőnek titka és öröme, hanem mindenekelőtt mennyországot hordozni magunkban s átélni a legjölségesebbet, azt, hogy Isten van bennem és velem I

Ennek a fölmagasztosult életnek a gyógyfűve azoknak az