Prohászka Ottokár: A Zászlónk diákkönyvtára 1. szám Iránytű a magyar diákok számára (Budapest, 1920)
45 mocsárrá taposott földtől. A város és falu mételye nem hat el ide; ott az ember elront mindent s lefokozza a fölségest is ; itt nem úgy van ; itt az eszmék nem hamvadnak el, hanem a változatlan, kék mélység fölött mindig első, tavaszi szépségükben ragyognak. A tenger változatlan. Hullámait ugyan dsundák, triremisek, keresztes-hajók, normán lélekvesztők, modern hadihajók szelik, de a seb, melyet hátán hasítanak, hamar forr s emléke nem marad fönn; az az ősi víz olyan most, amilyen volt akkor, mikor egy más világ körvonalai tükröződtek rajta. Csoda-e, hogy megszállja lelkemet e kék tükör felett a Fölségesnek tisztelete s szivemet eltölti a végtelennek s az örökkévalónak érzete ? Ez érzések miatt szeretnélek én téged is itt látni, magyar ifjúság 1 Nem a tenger miatt, hanem a tengeren járó s a tengereken szárnyra kapó lélek miatt, hogy téged is megszálljon, bármerre jársz s bárhol is élsz, ugyanaz a lélek. Ez a lélek a végtelenségnek s az erőnek lelke. A végtelenségé, mert az örök, mély gondolatoknak hullámaira és a mű s a művész érthetetlen nagyságának tengerére utal; az erőé pedig azért, mert az erős vágyak s kiolthatlan remények s a lankadatlan törekvések messziségébe int. Ne mondj le az előbbiről s törekedjél az utóbbi után. Ne mondj le a szűzies tisztaságnak s az érintetlen erőnek tiszteletérőlI Az a nagy, profanáit társadalom, melyben élsz, sok tekintetben már blazirt s eszmét s lelkesülést nem tanulhatsz tőle ; értsd meg hát és szánakodjál rajta, de ne térj útjaira I Az a társadalom nem szűzies ; legifjabb ifjúságát s életének legszebb virágzását elfecsérelte könnyelmű életben ; most már hervadt s erőtlen s az erőst
