Prohászka Ottokár: A Zászlónk diákkönyvtára 1. szám Iránytű a magyar diákok számára (Budapest, 1920)

40

körülzsongnak az engedelmességre, bizalomra, tiszteletref tisztaságra, erőre biztató sugallatok. Indulnod, lendülnöd kell e környezetben, mert millió láthatatlan kéz nyúl feléd, millió kar támogat s lelked mélyéből két édesen szerető szem, Jézus tekintete, biztat. Tétlen, érzéketlen nem lehetsz, hanem bizonyára kitör lelkedből a szózat: Rajta hát, vonzzatok, emeljetek, indítsatok szent, titokzatos hatalmak ! Csupa lélek s érzék akarok lenni illetéstek iránt, csupa készség s szomj sugallataitok iránt 1 Indulok, mert indítotok, lendülök, mert szárnyaitokra vesztek 1

S ha valakinek ily eszményi világossággal van átitatva a lelke, annak okvetlenül fölmelegszik s lobbot vet a lelkesülésnek szent lángjától a szíve. Az már nem morfon- dál s nem kételkedik, hanem érzi, hogy ereje van a tetthez ; az átéli azt, hogy az elvont gondolatok s fogalmak tehetetlen, gyönge árnyak ugyan, de az élet hatalmaivá lesznek, ha mint Homér alvilági árnyai, vért isznak ; benne is gondolatból gyújtó eszmény lesz, ha a gondolatba szivet, vért ereszt, vagyis ha megszereti azt; ha bizalommal, tisztelettel s lelkesüléssel köríti ; ha szólítgatja, hogy feleljen s ébresztgeti, hogy foglalja el szívét s vigye és ragadja s tegyen vele, amint tetszik neki. A diáknak, ha lendületes s virágos lelkületre akar szert tenni, féltékenyen kell óvnia lelkének érzékenységét s lelkiismeretességre, a nagynak s szentnek tiszteletére, a tisztának s érintetlennek szeretetére s az Istenközelség édes élvezésére kell önmagát nevelnie. Megérzi akkor, hogy mi az a „szellem és lelek“.

Ez a szellem és lélek kell a diákéletbe, valami e duzzadó lelkesülésből a tiszta, nemes ifjúság fehér vitorláiba. Legyünk meggyőződve, hogy a szerencsés tengerjárás titka s kulcsa a jó kedv s az isteni öröm.