Prohászka Ottokár: A Zászlónk diákkönyvtára 1. szám Iránytű a magyar diákok számára (Budapest, 1920)

Az új honfoglalókhoz.

A keresztény magyar ifjúságra nagy hivatás vár : jobb, különb nemzedékké kell válnia, mely a kivénült, kiégett középosztály helyébe lépni s a dicstelen közelmúltnak tehetetlenségével szakítva a magyarság rendeltetésének megvalósítójává lenni tudjon. Halálos megdöbbenéssel szemléljük: hová jutottunk, mily mélyre sűlyedtünk . . . Látjuk, hogy a tátongó nemzeti sír omló szélére sodortattunk. Elvesztettünk rém sokat, ki lesz annak megmon- dója, mi mindent ! Ha csak a háborút vesztettük volna el, azt hamar kihevernök, hiszen vesztett csatákból is hősi küzdelmek s a nagy helytmegállás bánatos dicsőségével tehet megtérni; vesztett csatákból is csorbítatlanul haza lehet hozni hitet, bizalmat Istenben s a nemzetben. Igen, lehet, lehet; haza lehet ezt mind hozni s a haza repeső szívvel fogadja az ilyen nem elgyengült, de megacélozott lelkeket; de mi lesz, ha a megtérők nem találják helyén a hazát? Ha azalatt, míg ők küzdtek és szenvedtek, a belső romlás ráült a hazára s letörte alkotmányát és pajzsát, bemocskolta zászlaját, — ha elnemzetiet- lenedés kezdte ki a népet s a tűzből öntött magyar lelket, — ha a hazát nevetni s Istent, hitet, erkölcsöt tagadni lett otthon a divat ? Mi lesz akkor ?

1*