Prohászka Ottokár: A Zászlónk diákkönyvtára 1. szám Iránytű a magyar diákok számára (Budapest, 1920)

37

Tündöklő, duzzadó vitorlákkal.

Vitorlásunk fölszerelve, útra készen áll; horgonyait fölszedte, vitorláit fölhúzta, zászlaját kigöngyölítette, de nem moccan meg addig, míg a hegyek vagy a tenger lehelete nem éri; ez dagasztja majd vitorláit, ez megcsattogtatja zászlaját s ad neki kedvet s erőt, szelni az Oeeánt.

Az iskolaév elején vitorlásnak nézem én a diákságot; vitorláit fölvonta s nézi a ködös tengert. Némely kis Achillesnek szemében még ott ragyog a honvágy könnye, de azt szét kell dörzsölnie s nekivágnia az évnek, tíz hónap derűjánek-borújának, neki kell vágnia a nehézségek keserű hullámainak, még pedig úgy, hogy keresztül is vágjon rajtuk; hej, ahhoz nem elég fölszedni az édes vakáció horgonyait, nem elég szétlebbenteni a tudomány papírvitorláit; nem elég ez, hanem ahhoz mindenekelőtt az kell, hogy az ég leheljen belénk lelket s a vágyak oeeános lehelete dagassza szívünket; erőre, lélekre van szükségünk: a buzdulás hullámaira kell felkapnunk s a bátorság sugallataira szert tennünk, vagy, hogy a szót ne szaporítsam, megmondom magyarán :

Jókedvvel kell kiindulnunk s erre a jókedvre még a morfondáló fiúnak is ró kell magát nevelnie.

Megteheti.

A jókedv ugyanis az erő érzete. Ha az erőből érzet lesz, akkor mint öröm lép öntudatunkba. így aki erejét érzi, akinek erős az izma, jó a vére s ruganyos a szervezete — aki erejét kiadni: tenni, küzdeni s dolgozni tud — az jól é>zi magát, annak kedve van. Aki győzi, aki bírja, annak mind jókedve van. Azért jár minden siker s minden győzelem örömmel, mert ott erő érvényesül.