Prohászka Ottokár: A Zászlónk diákkönyvtára 1. szám Iránytű a magyar diákok számára (Budapest, 1920)
28 isteni rendeltetésből táplálkozik. Reményünk nem az a kuruc-remény, mely leszakadó világok romjait erős gerinccel tudja fölfogni. Energiánk nem az a kuruc energia mely imádkozik folyton s térdet hajt Istennek, hogy annál szabadabban emelhesse föl fejét. Még mi nem akarunk igazán; még mi nem járunk az eszmények sugárzatában, még nem élünk az önzetlen, lelkes hazafiság szolgálatában. Kezdje ki ezt az irányt a magyar ifjúság! Legyen ezentúl október 29.-én is az ifjúság kalendáriumának ünnepe. Március 15-ike a magyar ifjúság ünnepe, ez juttatta diadalra a nagy, nemes eszméket s tavaszt hozott a nemzetre. Legyen október 29-ike az ifjú magyarság ünnepe, mely a lemondás, a kétség, az erőtlen megalkuvás őszi ködében lengesse meg az eszményi, szabad, nemz, ti élet zászlaját s suhogtassa, lobogtassa addig, míg valóta nem válik a haza szabadsága, a hitből élő, erős jellemű s ügyes kezű nemzedék szabadságában. A kereszt nemzete lettünk. A magyar nemzet a kereszt nemzete lett. A váltunkon kereszt, mezőinken, erdeinkben mindenütt keresztek. Életünket a háború fúriája teletűzdelte keresztekkel. Lehet-e kereszt-erdőben élni ? Lehet-o a szenvedést, az élet ősi ellenségét, szeretni ? Hogy is lehetne azt megérteni, hogy valaki a keresztet szeresse, mikor szent Pál régen kimondta, hogy — és ez most is úgy van — a kereszt és a keresztről szóló tan, pláne az ilyen tan, hogy : a keresztet szeretni kell, botrány és ostobaság. Hogy szeretheti a szenvedést egy egészséges, erőteljes lélek ? Nem beteges irányzat-e az ? Hogy
