Prohászka Ottokár: A Zászlónk diákkönyvtára 1. szám Iránytű a magyar diákok számára (Budapest, 1920)

14

tebb nyugat szellemi kincseit. Magyarország régtől fogva az a hely, melyen a nyugat s a kelet találkozik s ez is, az is foglal ; itt van a vízválasztó vonal, melynek egyik lejtőjén az európai haladás fejük, másikon az ázsiai tétlenség vesztegel. Mi lesz a magyar nép sorsa, ha nem Róma, hanem Konstantinápoly vonzza; ha nem II. Szilveszter pápa, hanem a bizánci császár küld szent Istvánnak koronát ? Mi is az al-dunai népek késő ébredését várhattuk volna; így pedig a műveltség kizáró határait Erdély mögé vetettük; műveltségünket biztosította római kereszténységünk. Valamint más népeket, úgy minket is kiemelt a megtestesült Istennek kegyelme és hatalma a legmélyebb vallási, erkölcsi, értelmi zűrzavarból; szívet adott nekünk, felebarátot mutatott az emberben, kiben üldöztük és gyűlöltük ellenségünket; feleséget, gyermeket adott nekünk, akit addig csak jószág-számba vett ; igazságra tanított, melyről lemondtunk ; erkölcsre, tiszta életre, melyet lehetetlenségnek néztünk. Honnan szereztük világos és általános erkölcsi ismereteinket s honnan az igazi fölvilágosultságot, a jóakaratú nézeteket, a valódi házias élvezeteket, az egyéni biztonságot ? Ki építette házainkat, ki alapította városainkat, ki csinált nekünk utakat, ki adta a tízparancsolatot, ki ismertette meg az illemet és tisztességet ? Mindezt a kereszténység tette.

S hogy amit tett, azt az idők árja le ne mossa s amit plántált, azt a népek viharja ki ne szakítsa, összeforrasztotta maga-magát a nemzet életével; királyokat adott nekünk, akik szentek, koronát adott, amely szent korona, hogy amikor nagy királyaink sírjait keressük, oltárokhoz járuljunk s mikor nemzeti ünnepet ülünk, istentiszteletet tartsunk s mikor a koronára emlékezünk, a szentek aureo-