Medicina és vers - Kolos füzetek (Esztergom, 2019)

Járok, ülök, mozgok, s nem tudom, hogy élek. Testemben hánykódik valamely valóság; Lélek, elme, tűz, ész, miilyen világosság!

Nem tudom érteni; formája, sem színe Nincsen, melybe létem valamit meghinne.

De mégis jól érzem küszködő munkájit,

Nem győzvén csudálni kiterjedt csatáit; Örökös élettel biztatgat létembe,

Ámbár raboskodik fájdalmas testembe, így az ég, föld között szüntelen hánykódva Nyögök s majd nevetek, élvén sóhajtozva. Felettem kékellik az égnek térsége,

Reng alattam gyakran e földnek mélysége. Örökkévalóság kiáltja lelkemet,

De halál árnyéka fedezi testemet. Érzékenységimnek rabságában vagyok,

S mindenkor ezeknek kezek közt maradok. Minden semmivé lész, látom e világban,

S elmúlok magam is, jól érzem, voltomban. Csak az Isten maga örökös igazság;

Többi mind szenyvedés, árnyék s múlandóság.

Botlik Lívia: Isten ha most figyelsz

lásd, én itt vagyok. Maradnom nem lehet, hát menni akarok.

Eléd megtisztulva lépek, bűneimért vezekeltem,

Isten, ha most figyelsz,