Medicina és vers - Kolos füzetek (Esztergom, 2019)

De hogy éppen jótevőim, derék doktorok Tartanak e furcsa sitten, ez tán szép dolog? Ok! akik szakavatottan szegény hasamat Fölvágták és összevarrták ötven perc alatt. Sőt mi több, közben a mélyből gyöngéden kimetszették Vénkoromnak egyik régen fenyegető keresztjét. De azóta, hetek óta cellám el nem hagyhatom, Itt ülök felszabadítva, ámde mégse szabadon. Tudom persze, jól tudom, hogy előkelő, kellemes, Halványzöld csempéjű, fehér falú különcella ez. De ha képzelnék helyette vártornyot, színes szerájt, Az is kényszerlakhely volna, én meg benne internált. Esedezem, fő jótevőm, Professzor Uram, Helyezzen már szabadlábra, de hamarosan. Ó, hiszen már kutyabajom, kár volna itt töltenem Azt a kurta időt, melyben vár még lopott, öregkori szerelem. Higgye el, hogy majd a kórházkapun túl Saskeselyű lelkem börtönéből szabadul. Sőt, az is lehet, hogy fent még egyszer hívják szállani A százszorszent égi szabadságnak fehér zászlai. Váci Mihály: Kések között Kések között halok meg én, a műtőasztalon, szeret, csókol, becéz a fém, altat a borzalom. 34

Next

/
Thumbnails
Contents