Medicina és vers - Kolos füzetek (Esztergom, 2019)

Mint alkonyat előtt aratók, csépelők, az ősz tevékeny.

Én meg, mint lusta gazda heverek, nézek a magasba Betegen fekszem, próbálgat a kín, munkál a halál testem zárain, feszit, csavar; a száj még mosolyog, de enged a fog, meg-megcsikorog. Mint bennetek, nők, az élet talál, cinkosra úgy lel bennem a halál.

Csikorgók, hajlok, félek nyílani.

De matat, biztat bent is valami, hogy fogoly voltam, s jó lesz odaki, szűk partjaimon túláramlani, szép áradásként el-szétnyúlani, míg fel nem tűnnek isten ormai.

Megrántja, mint végvásznat széthasítja a szél a könnyű kék tavat, felkapja, rögtön vissza is hajítja, madár nyomába kap.

A szilva elhullt, már a körte sárgul, bólong az ág, előre dűl.

Hideg sikongás lesz a muzsikából a vendéglőn kívül.

Még vizreszállnánk, ám a két vitorla tengerre vágyik, elvadult.

Lázong s megnő a táj, ahogy leszórja, mit nyögve megtanult.

Illyés Gyula 1902-1983