Török Csaba: A szent életű bíboros (Budapest, 2016)
Elindulás az élet útján
A SZEMÉLYISÉG KIBONTAKOZÁSA Az első diákévek a falu osztatlan iskolájában zajlottak, egy rátermett tanító, Wohlfahrt (Csapó) István s a szülők támogató felügyelete mellett. Hamar kiderült, hogy a gyermek igen jó képességekkel rendelkezik, vonzza a betű: marhalegeltetés közben is olvasott, író szeretett volna lenni - emlékezett vissza később az édesanyja,50 aki így jellemezte gyermekét egy Slachta Margithoz írt levelében: „Határozott, komoly, kicsit egyedüljáró, de nagyon engedelmes, szerető fiú.”51 A család ezért is dönthetett úgy, már „Fehér tanító” támogatásával, hogy a kötelező osztályok elvégzése után gimnáziumba adja a gyermeket.52 Meg kell jegyeznünk, hogy ez nem volt példa nélküli a falun, paraszti sorban élő kisnemesi családok körében. Ahogy a későbbi bíboros emlékezik, tágabb rokonságában volt plébános, nagyprépost, bíró, tisztviselő, vagyis a szellemi pálya nem állt szükségképpen távol a közegtől, amelybe született s amelyben nevelkedett. A középfokú tanulmányokat 1903-ban kezdte meg Szombathelyen, a premontrei gimnáziumban. Kosztot, kvártélyt egy helyi családnál kapott. Az elkövetkező években a szombathelyi tartózkodás, tanulás finanszírozása komoly anyagi terhet rótt a családra, arról nem is beszélve, hogy József öccse (akivel a gazdálkodás továbbvitele terén számoltak) 1904-ben meghalt. Az ifjú megkérlelte édesanyját, hadd maradjon a gimnáziumban, ne kelljen visszatérnie falujukba (ME 30). Emiatt különösen nagy nyomás nehezedett a fiatalra: túl azon, hogy le kellett küzdenie osztálytársai között a falusiasságából származó hátrányait, olyan eredményeket is kellett hoznia, amelyek igazolták az áldozatot, melyet érte hoztak. Anyja szavaival: „Mondtam neki mindig, csak arra vigyázz, hogy meg ne bukj, mert ha az úri gyerek 50 Ld. BM 1, 27. 51 Idézi: uo. 52 Az édesapja - az ősök nyomdokát követve - katonatisztnek szánta elsőszülöttjét, Id. FJ 113. Fehér tanító mondta: még a haza nagy fia lehet Jóskából, ha engedik tanulni, fejlődni. Végül ez hatott az apára, Id. KH llk. Vö. VJ 46k. 46
