Török Csaba: A szent életű bíboros (Budapest, 2016)

Elindulás az élet útján

szeretettel, nagy okossággal és ügyességgel áll szilárdan haláláig mellettem. (...) Ahol ő megjelent, ott néhány percre kifényesedett a vörös minisztérium, a börtön és a fegyház. Hitétől, könnytelen arcától és lelki erősségétől” (ME 423k). Prédikációk sorában szól róla, külön kis könyvet szentel neki, illetve az anyai szeretetnek. „Édesanyjának már- már demonstratív tisztelete, az, ahogyan az asztalfőre ültette, átvitt jelentéssel is bírt. S ez a gesztus a társadalmi emelkedéssel párhuzamosan egyre kontrasztosabb, szembetűnőbb! Bibliai párhuzamok és az eredet hangsúlyos vállalása egyaránt tetten érhető benne.”40 Időskori emlékirataiban pedig, bár a családi otthon jellemzését akarja adni, valójában az édesanyja iránti lángoló szeretetéről tesz tanúbizonyságot, ami azért is meglepő, mert egyéb alkalmakkal - szüleihez hasonlóan - igen visszafogottan élt az érzelmekkel, lelkének ezt a szintjét nagyon gondosan elzárta a külvilág elől:

Meleg otthon volt az én szülői házam, az imának és az erényes életnek melegágya. És ennek a csendes, falusi otthonnak a melegét és fényét édesanyánk sugározta ránk páratlan szeretetéből. Eszes, csendes, finom asszony volt, aki odaadással végezte a házi teendőket, nevelt, gondozott bennünket mintaszerűen, de apánk mellett is ott állt a nehéz mezei munkákban. Igen jellemző tulajdonsága volt, hogy szívóssággal és körültekintéssel minden életrevaló tervét végre tudta hajtani, és ilyenkor nagy

A SZENT ÉLETŰ BÍBOROS

tompítani. A csöndes, visszafogott édesapa mellett „határozott alázattal” élt, s bár jóval többet beszélt uránál, igyekezett mégis őt a középpontban tartani. Az édesanya harmadik kiadásában Pehm József ezt írja: Az unokák büszkesége, a községbíró és egyházközségi elnök családfő-(nagy)apa mellett a (nagy)anya „a három nemzedéknek, ha nem is a feje, de biztosan a tengelye” - így igyekezett kiegyenlíteni a két szülő szerepét. Az anya, Borbála néni, csak így kommentálta ezt a szakaszt: „Hát amit a fiam az édesatyjáról ír, az úgy igaz. De rólam inkább azt írhatta volna, hogy az se baj, hogy az a másik öreg is ott van a háznál” (VJ 49).

40 jY 25 eredet mindvégig elkísérte a biborost. „A szívében (...) mindig mindszenti maradt. Lassú beszédének, rövid mondatainak, meggondolt szavainak a melódiájából és komolyantréfás humorának hanghordozásából még aggastyánkorában is kiérződött a hegyháti nyelvjárás íze és zamata” (KH 16).

42