Török Csaba: A szent életű bíboros (Budapest, 2016)
Elindulás az élet útján
nagycsalád. Részben ez is okozta, hogy a nemzedékek előrehaladtával gyakran elszegényedtek, nehezebb életkörülmények közé kerültek, hiszen a földjeik darabolódtak, egyre kisebb és széttagoltabb birtokokra oszlottak. A későbbi bíboros - egy tréfás megjegyzés szerint - „jól választotta meg a szüleit”.33 Édesapja, Pehm János (Pehm József és Mátyás Júlia gyermeke) kemény kézzel kormányozta a család életét: az örökölt földek mellé újakat szerzett, így végül már 20 holdja volt. Megbízhatóságát, a feléje irányuló köztiszteletet és megbecsülést mutatja, hogy már fiatalon, 32 évesen községbíró, majd közgyám lett, s 45 éven át vezette az egyházközségi képviselő-testületet és az iskolaszéket.34 Róla ugyan kevesebbet szól a későbbi bíboros, de egy dolog bizonyos: a tartást, a kiállást, a hatalmas munkabírást és az állandó törekvést a lehető legjobbra, legbecsületesebbre, tőle tanulta el. Ma úgy mondanánk: a férfimagatartás kemény, szikár és szigorú modelljét kapta édesapjától. Emellett ott élt keblükben a családi büszkeség is, hiszen 1733 óta, Kiskomárom visszavívásától nemesi rangot viseltek (melyet Zala vármegyében hirdettek ki, tehát apai ágon itt keresendők a család gyökerei). Édesanyja, Kovács Borbála (Kovács Vendel és Zrínyi Katalin) tör- zsökös csehimindszenti jobbágycsalád leszármazottja volt, amely 1663-ban szintén nemességet nyert. A későbbi beszámolók alapján tudjuk, hogy csöndes, hallgatag, de rendkívüli fizikai és lelki teherbírású asszony volt, akitől minden érzelgősség messze állt. A legcuda- rabb élethelyzeteket is egyenes gerinccel, emelt fővel viselte, fájdalmát és szenvedését kifelé nem mutatta. Azt is mondhatnánk felületesen szemlélve, hogy a falusi élet nemzedékeken át öröklődött keménysége őt magát is acélossá edzette - ekkor azonban megfeledkeznénk arról, mennyi érzés, érzékenység és spirituális s szellemi kifinomultság, bölcsesség lakott ennek az asszonynak a szívében. A SZENT ÉLETŰ BÍBOROS 33 KH 9. 34 Ld. uo. 40
