Török Csaba: A szent életű bíboros (Budapest, 2016)

Az életszentség

AZ ÉLETSZENTSÉG emlékezést - hiteles tanúk vallomásait.28 A lelkes páter már Lékai László bíborossal is konzultált, mikor a prímás 1976-ban részt vett Philadelphiában (USA) az Eucharisztikus Világkongresszuson. Végül Hermann Josef Groér bécsi bíboros érsek (a Mindszenty prímás ha­lála helye szerint illetékes főpásztor) - a Mindszenty Alapítvány által kinevezett Szőke János szalézi atya 1986-ban benyújtott posztulátori kérelmére - elindította az egyházmegyei szakaszt. A rendszerváltozás után, már sok-sok irat felhalmozódását követően Paskai László bíbo­ros, esztergomi érsek 1992-ben bejelentette, hogy az ügynek ez a sza­kasza átkerül Magyarországra, az Esztergomi főegyházmegyébe, erre 1993-ban (római döntést követően) került sor. Felállt az ügyben eljáró „bíróság”, s végül 1996-ban átadták a kész dokumentációt Rómának. Amennyiben az egyházmegyei szakasz kielégítő eredménnyel zárul, az ügy átkerül Rómába, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjához. Ehhez először is fontos, hogy minden dokumentumról készüljön for­dítás. A Kongregáció csak így tudja megvizsgálni, szabályos volt-e az egyházmegyei eljárás. A római szakasz során új posztulátort kell kinevezni, az ügyet nem viheti tovább az, aki az egyházmegyei sza­kaszban foglalkozott vele. Mindszenty bíboros peranyaga tehát 1996-ban megérkezett az Örök Városba, egy évvel később pedig készen is állt a bekötött, rendezett peranyag. 1999-ben a Kongregáció megállapította, hogy az egyház- megyei eljárás szabályos volt. A Mindszenty Alapítvány mellé felperes társként, pertársaságban 2005-től a Magyar Katolikus Püspöki Kon­ferencia is csatlakozott azt követően, hogy Erdő Péter bíboros, prí­más, esztergom-budapesti érseket választották meg elnökéül. Ekkor Andrea Ambrosi ügyvédet kérték fel posztulátorul, a Kongregáció pedig Somorjai Ádám Rómában élő bencés szerzetest, egyháztör­ténészt bízta meg a relátori feladatok ellátásával.29 Az ő munkája az 28 Füzér, J., Szentnek kiáltjuk! Emigráns magyarok Mindszenty bíborosról halála 10. évfordulóján, Youngstown 1987. Ezek a „hiteles tanúvallomások” elengedhetet­lenek az eljárás elindításához. 29 P. Somorjai az azóta eltelt években alapos és átfogó levéltári kutatásokat végzett, s számos publikációval jelentkezett. Ezen a helyen a következő írásait, forrás­33

Next

/
Thumbnails
Contents