Török Csaba: A szent életű bíboros (Budapest, 2016)

A vértanúság kohójában

A VÉRTANÚSÁG KOHÓJÁBAN 2. Kapcsolattartás külhoni kormányokkal, a magyar állam ellen irányuló cselekedetek céljával (tkp. hűtlenség, hazaárulás). 3. Gazdasági bűncselekmények (valutaüzérkedés). Rendkívüli gondot fordítottak arra, hogy minden a legnagyobb törvényesség látszatát keltse. Az egymást követő napok milliméterre pontosan kidolgozott forgatókönyv szerint zajlanak le, mindenki előre tudja a szerepét. A tárgyalás tudatosan „sajtónyilvános”, a nemzetközi közvélemény gondosan válogatott képviselői is itt vannak. Találó F. Mauriac megállapítása: „A koncepciós ítélet, a nyakszirtbe lőtt golyó, az előre megásatott sírgödör - határozottan állítom - mindez még nem a legrosszabb. Sokkal rosszabb, ha érintetlenül fenntartják a hagyományos bírósági dráma dekórumait, és a színre egy hosszasan »preparált« teremtményt löknek be.”318 A magyar kormánynak nagy segítséget nyújt a nyugati baloldali sajtó, amely olykor kritika nélkül veszi át a kommunisták álláspontját. Mindazonáltal árulkodó, hogy a per végén mind az ügyész, mind az ügyvéd azzal tölti idejét, hogy az eljárás törvényességét bizonygassa: [Alapi Gyula:] „Nem kétséges, hogy azok akik ennek a tárgya­lásnak a menetét megfigyelték, akiknek módjában volt a vád bizonyítékait, a vádlottak védekezését meghallgatni, megálla­píthatták, hogy a per folyamán a büntető perrendtartás eljárási szabályait a legpontosabban megtartották, vádlottak és védőik teljesen szabadon terjeszthették elő védelmüket (ME 319). [Kiczkó Kálmán:] Elsősorban ki kell jelentenem azt, hogy én mint választott védő vagyok itt, ez a körülmény szintén igazolja, hogy itt a vádlottak védekezése a törvénynek megfelelően tel­jesen szabad volt. Ebben a vonatkozásban tökéletesen osztom a vád mélyen tisztelt képviselőjének elfoglalt álláspontját (uo.). 318 Mauriac, F., A legyilkolt bíboros, aki él!, in KM 31k, itt: 31. 179

Next

/
Thumbnails
Contents