Török Csaba: A szent életű bíboros (Budapest, 2016)
A vértanúság kohójában
A SZENT ÉLETŰ BÍBOROS Ahogy tudjuk, csak azt kell szüntelenül bizonygatni, ami nyilvánvalóan nincs úgy, ahogy mondják - így volt és van ez mind a mai napig a közéletben, a politikában. Mindeközben tovább folyik a vádlott erkölcsi lejáratása. Összetört- ségét kihasználva még az Andrássy út 60.-ban, valószínűleg január 23-án felkereste cellájában egy névtelen államvédelmi főhadnagy, aki szimpátiát és együttérzést színlelve meggyőzte Mindszentyt, írjon egy levelet az amerikai nagykövetnek, Chapinnek, amelyben felveti külföldre szökésének lehetőségét is. A főhadnagy kész tervvel áll elő. A mérlegelésre képtelen rab a meleg emberi hang hatására megír egy levelet, amit csakis a névtelen „barát” tiszti becsületszavát véve ad át. Az illető másnap még szóbeli választ is hoz a nagykövetségről (ME 298k). A tárgyalás közben derül ki, hogy ez is előre kitervelt csapda volt: ezt a levelet csatolják a peranyaghoz, s Alapi azt igazolja vele, hogy Mindszenty korábbi „megbánása” érvényét vesztette, hisz valójában végig a szökést tervelte (ME 330k). Ily módon halad előre a karaktergyilkosság: a bíboros nemcsak gyáva, bukott ember, de hazug és kétszínű is, semmilyen szavát nem lehet komolyan venni. Velejéig romlott ember, aki csak a maga javát keresi, s annak érdekében bárkit, bármit feláldoz. A kegyelemdöfést nem a záró vádbeszéd, hanem Kiczkó „védőbeszéde” adta meg: Mindszenty szabadon beismert mindent, kételynek helye nincs. Ő a Vatikán áldozata, vakon követte a pápát, mivel tapasztalatlan pap volt, így emelkedett magasra. „Elefántcsonttoronyban élt”, s nem tudott haladni a korral (földreform, iskolák államosítása). Most már belátja hibáit, s ő is a megegyezést támogatja. Ezért hát ne fővesztés, hanem csak életfogytig tartó fegyház legyen a büntetése (ME 332). Ezzel a kommunisták által felbérelt ügyvéd meg is teremtette azt a Mindszenty-képet, amelyet azután a sajtó híresztelt, s amely a mai napig széles körben elterjedve él sok magyar ember fejében. Az utolsó szó jogán elmondott „beszédem” nem az én fogalmazványom: hangjával és tartalmával, különösen az önbeismerésekkel, a megbánással és a kiszámított önmegalázkodással, 180
