Török Csaba: A szent életű bíboros (Budapest, 2016)

A vértanúság kohójában

- „Nyilatkozatomban megírtam, hogy nem mondok le érseki tisz­temről, és hogy semmiféle úgynevezett »vallomást« nem fogok tenni. Ha ellenkezőleg cselekednék, az csak a kínzásoknak és egyéniségem erőszakos megtörésének volna a következménye.”289 A nyilatkozatot megkapta az esztergomi főszékesegyházi főkáptalan s a püspöki kar is.- December 16-án megtartották az utolsó, Mindszenty által elnökölt püspökkari ülést Esztergomban.290 Ez már előrevetítette a későbbi, egy­házon belüli viharokat. Ugyan született egy közös nyilatkozat annak indoklásáról, miért nem sikerült eddig megállapodni az állammal,291 ám egy névtelenül készült összefoglaló már arról számol be, hogy „a püspöki konferencia Mindszenty tiltakozása ellenére kiadta a »béke­nyilatkozatot«”.292 A hercegprímás tisztában lehetett vele, hogy nem minden püspöktestvére képviseli ugyanazt az irányt, mint ő, ezért is tarthatta különösen fontosnak saját hajlíthatatlanságát, kiállását, hogy kétely se maradjon senkiben a katolikus egyház álláspontja felől.- Elbúcsúzott a főegyházmegye papságától. Az előre megírt szö­veget a Magyar Kurír 1949. január 1-jén közölte. Ennek zárószavai Tertullianust idézik: „Bizonyos vádlók vádja nekünk dicsőségünk.”293 A tény, hogy legutolsó megnyilatkozásában papjaihoz szól, tőlük bú­csúzik, megmutatja, milyen sokat jelentett számára a papi közösség: püspökként a legvégsőkig komolyan vette atyai szerepét és küldetését. Az állandósult zaklatások sorából kiemelkedik december 23-a, amikor délután fél kettőkor előzetes bejelentés nélküli házkutatást tartottak a prímási palotában.294 A rendkívül hosszúra nyúló proce­dúra - amely alatt a bíboros és édesanyja rózsafüzért imádkozott ­A VÉRTANÚSÁG KOHÓJÁBAN 289 ME 247. MO 3,282. „Nem vettem részt semmiféle összeesküvésben. Nem mon­dok le érseki székemről. Nincs vallanivalóm és semmit sem írok alá. Ha mégis megtenném, az csak az emberi test gyengeségének következménye és azt semmis­nek nyilvánítom” (idézi: KH 63, VJ 112). 290 Ennek jegyzőkönyve nem maradt fenn, Id. ME 247, 13. lábjegyzet. 291 Magyar Kurír (1948. december 17.), vö. MO 3, 280-281. 292 Ehhez ld. Mészáros, I„ Viharos püspökkari értekezlet, in Mindszenty a Sándor- palotában. Hat tanulmány, Eötvös József, Budapest, 2005, 149-161. 293 Idézi: ME 252. A teljes szöveget Id. MO 3, 282-284. 294 BM 1, 795-798. l6l

Next

/
Thumbnails
Contents