Török Csaba: A szent életű bíboros (Budapest, 2016)
A vértanúság kohójában
a jövőbe nézett.”285 Nem tudhatta, de ekkor az állami gépezet még tett néhány kísérletet egyéb megoldások találására (például a bíboros kiutasítása az országból), mivel Puskin nagykövet kifejtette, hogy a szovjet vezetés nem támogatja Mindszenty letartóztatását. Ez az álláspont változhatott meg akkor, amikor Rákosi Mátyás december 16-ról 17-re virradó éjszaka a Kremlben járt, s éjféltájban (Georghiu-Dej, Ana Pauker, Vasile Luka [Luka László] és Molotov külügyminiszter társaságában) bebocsátást nyert Sztálinhoz. Bár nincsenek pontos információink erről a tárgyalásról, biztosak lehetünk benne, hogy itt eldőlt a bíboros sorsa is.286 Ö eközben Esztergomban teljes tudatossággal elkezdett intézkedni, felkészülni:- Esztergomba hívatta akkor már 74 éves édesanyját, így „talán könnyebben el tudja viselni a csapást” (ME 246). Az édesanya közelsége287 lehetőséget teremtett arra is, hogy sokszor átbeszéljék, mi az, ami várható.288 Itt igazolódott a legékesebben, amit egy szombathelyi egyházmegyés pap megfogalmazott: „Az édesanyja nélkül Mindszenty nem lett volna az, aki.” Az anya ugyanis, minden ösztönös féltést leküzdve, ebben erősítette meg a fiát: „.. .a fájdalmas Szent Szűz nyomán akar járni nehéz keresztútján. (...) ...megbékélt azzal a gondolattal, hogy itthon maradok, miután utaltam a jó pásztor példájára, aki nem futhat el a nyájától” (ME 246k).- Elrendezést nyert az általános helynöki tisztség graduális betöltése, biztosítva lett a főegyházmegye kormányzása az érsek akadályoztatása esetére is (ME 247). A SZENT ÉLETŰ BÍBOROS 285 Így emlékszik vissza ebben az időszakban történt találkozásukra: Nyisztor, Z., Mindszenty arcképéhez, in KM 83-89, itt: 88. Az Andrássy út 60.-ban meggyötört pap ekkor azért kereste fel a prímást, mert a kommunisták rá akarták venni a kémkedésre, vö. KH 56. Nyisztor végül elmenekült az országból. 286 Erről a furcsa, kevéssé ismert eseményről Id. BM 1, 783-789. 287 Mindszenty édesanyja fizikai közelségét is kiemelten fontosnak érezte, olyannyira, hogy még a prímási palotát is átépítették. A prímási lakosztály leköltözött a második emeletről, az „úri szintről” az első emeletre, hogy így közelebb legyen az ezen a szinten, a hátsó lépcsőház túloldalán szobát kapott édesanyjához. Ez a belső elrendezés a mai napig megmaradt. 288 Voltak, akik az ország elhagyását, a menekülést javasolták, Id. ME 247. l6o