Török Csaba: A szent életű bíboros (Budapest, 2016)
Bevezető
Bevezető személyes konnotációk sora, amely olykor - ha nem is szándékosan - alapvetően befolyásolja azt, hogy a kommunikált adatok milyen hatást váltanak ki a befogadó emberben. Ha csak Mindszenty József egyes időskori, nagykövetségi vagy pázmáneumi szokásait vesszük példaként, azokban láthatunk ellenszenvet kiváltó mintákat, konokságot, érzéketlenséget, vagy épp ellenkezőleg: jó értelemben vett hajlíthatatlanságot, a sorscsapások ellenére is megmaradt acélosságot, erőt. Ugyanaz a rutinossá vált beidegződés értelmeződhet méltatlanul, vagy éppenséggel méltányosan. Aki ír, az nemcsak átad, de teremt s befolyásol is. Nem bűn ez, nem is valamiféle támadás a valóság ellen, csupán adottság, amellyel muszáj számolnunk. A második válasz már kifejezetten a hívő szempontot érinti: a bibliai értelemben vett emlékezés elsődleges tárgya soha nem a tények sora, hanem a tényekben felsejlő, az objektivitás látszat-felszínén túli valóság és igazság rögzítése s átadása. Egyiptom kapcsán lényegtelen a fáraó neve, s a középpontban nem a kivonulás történeti adatolása áll, hanem az a szemlélet, amely visszhangzik a pészachi nagy Haliéi refrénjében: „Mert irgalma örökké megmarad” (Zsolt 136). A babiloni fogság kapcsán sem az az elsődleges cél, hogy a Szentírás rögzítse a történelmi adatokat. Sokkal inkább tisztázni és megerősíteni akarja a hívő öntudatot, a büntetés, a kiengesztelődés, a megtérés, a helyre- állítás s egybegyűjtés fogalmaival értelmezve azokat az objektív eseménysorokat, melyek ugyan tényszerűek, ám e nélkül a hermeneutikai keret nélkül mégis jelentéktelenek. Amikor az Egyház emlékezik egy gyermekére, aki a történelem forgatagában élt, éppen ezért igyekszik mindent, amit csak lehet, dokumentálni, ám nem áll meg ezen a szinten. Miután rögzíti a „vértanúaktákat”, a tanúvallomásokat, a kézbe vehető, objektíve adott írásos és szóbeli hagyatékot, nekilát a hagiográfia művének. Szeretném egy hasonlattal szemléltetni mindezt. Amikor kézbe veszünk egy ikont, egy szentképet, első lépésben az ábrázolás objektív elemzése következik: Hány személyt látunk a képen? Milyen neműek, ruházatúak? Milyen eszközök, sajátos tárgyak vannak körülöttük? Milyen cselekvés közben látjuk őket? Hol vannak, milyen pózban és pozícióban? Mit 15
