Bodri Ferenc: Lukács érsek és kora (Budapest, 2003)

Lukács itthon

az ellenkirály jóval előbb hogy a fogságban tartott érsek, mivel „a pápai pecsétért” a kurír szokás szerint 12 dénárt kért és kapott, a szimónia gyanújától is rettegve elutasította az így nyert szabadulást Amikor pedig karácsony előtt mégiscsak elhagyta börtönét, tapasztalhatta, hogy László erőszakkal kinyittatta a templomokat, a papságot szolgálatra kényszerítette. Lukács nyomban a királyi kápolnába sietett, az ünnepi oltárt megfosztotta díszeitől - és még határozottabban megismételte az anatéma és az interdictum súlyos mondatait a jelenlevők előtt

..Amikor a király az ünnepi misén volt... - meséli az említett forrás alapján tévesen húsvétra datált eseményt Mapes -, Lukács mindenki legnagyobb csodálkozására belépett a kápolnába, megfosztotta az oltárt a térítőtől, és félredobva a többi díszeket is, a kereszt előtt, a bámuló és megfélemedett király előtt állva így szólt: »Uram Jézus, akinek feltámadásában a keresztényeken kívül senki sem hisz, ama erődnél fogva, amellyel feltámadtál, változtasd meg e királyt, ha ugyan méltónak tartod őt meglátogatásodra, hogy ne legyen gonosz. Ha pedig nem, akkor a fáraónak erős és bosszúálló kezében érezze a mai naptól számított negyven napon belül, hogy kibe döfött bele«. És eltávozva a kápolnából a hitvány poroszlók még szorosabb őrizet alá vetették, de ő mindent békével viselt el, és lankadatlanul éber volt az imádságban és az Úr dicséretében. És úgy történt, hogy a király a negyvenedik nap lejárta előtt meghalt bűnbánat nélkül. Utána egyetlen testvére következett, aki az előbbivel vetekedett erőszakosság tekintetében. Lukács ennek is negyvennapi fegyverszünetet adván megölte őt a szája leheletével és a jogos örököst, a gyermeket teljes ünnepélyességével felkente...” - folytatódik Mapes, az oxfordi egyházi elöljáró csodálatosan legendásuk akár a becketi sors példájára emlékeztető története. Egykori társát csodás erővel ruházza fel, és ha megéri a Lukács-tanítványok mesterük szentté avatása érdekében folytatott kísérleteit, rajta aligha múlhatott volna a mindmáig „folyamatban levő” kanonizáció.

Korunk történetírója Lukács és az ország ekkori drámáját tárgyilagosakban idézi fel: „megtagadta a trónra lépő Lászlótól a koronázást Egymaga szállt szembe az országon eluralkodó közhangulattal. .. Ilyesmire még nem volt példa a magyarok történetében. Igaz, egyszer Szent Gellért is megtagadta a koronázást Aba Sámueltől, de az a király valóban bitorló volt, s előtte rengeteg ártatlan embert

89