Bodri Ferenc: Lukács érsek és kora (Budapest, 2003)

Lukács itthon

Rolando Bandinelli bolognai jogtudós - a volt Abélard-tanítvány, 1159 őszétől III. Sándor pápa - „magyar kapcsolataival” Walther Holtzmann először 1926-ban foglalkozott A folyamatos kutatási eredmények alapján 1959-ben közölt, gondos latinságú és tökéletes diplomáciai készséggel dúsított válaszlevelét teljességében baráti szívességből tehetem közzé - talán először magyarul. Elsősorban azért, mert korábban csupán töredékeiben ismerte, ismertette és értelmezte a korral tüzetesebben foglalkozó hazai történettudomány, de azzal a céllal is, ami az eminens szentszéki válasz mondataiból, mondatai mögül a pápa és magyar érseke helyzetére és jellemére vonatkozóan kibontható. Lukács mára elpusztult leveléből és a visszatért legátusok beszámolójából a zaklatott krízisek sorozatait átvészelő pápa szinte emberközelből megismerhette a „Strigoniensi archiepis- copus” méltóságával, általa a palliummal megtisztelt, a távoli Duna mellékén szolgáló és őt tántoríthatadanul követő „filiusát”. A becketi megingathatatlanság párhuzama talán felvillant benne, amikor esztergomi szolgájának levele kezébe került - akad még mindkettejükkel gondja közben és utóbb. De megnyugodott, amikor a távoli és talányos pannon vidékről sértetlenül hazatért két küldötte újra kedvező híreket hozott: az áldatlan helyzetű kúria ott valóban szilárd támaszra talált. A közelibb tájakról állandó viharfelhők sodródnak Benevento fölé, a visszafoglalás lehetőségétől Róma mind távolabbra került. A lateráni palotából IV. Viktor tisztább égboltot lát, ha kitekint. Lukács érsek gondjai jobbára személyesek.

Hiszen „a hit hevületéből eredő kétségek” fél kézzel eloszlathatok, de az időközben tapasztalt vádaskodások és gyanúk nehezebben talán, mivel „az érseki gyónásban” Apa bodrogi comes, „az elsőszülött fiú” korábbi szerepéről értesült. Gyaníthatta, hogy „a másodszülött”, bár hivatására talált, miként fordult az egyház felé: a család a birtokmegosztást így kerülte el., Albanus” elsősorban nyilván sze- retetből, de talán a lelkiismeretétől is űzetve támogatta öccsét „kívülről” ennyire, aki minderről életének eddigi legmagasztosabb perceiben, rosszindulatúi híresztelésekkel szembesülve hallgatott

III. Sándor így érseke és a nádor együttes bizalmában reménykedve, a prókátort gonddal fogalmazott mondatok örömétől ihletet- ten vállalja a kissé megkésett megnyugtatást. Nemcsak „Albanus” számára kínál békítő elégtételt, de hasonlót nyújt a magát tisztességében megtámadottnak érző érseknek is. Nobilis élvezettel taglalja

80