Bodri Ferenc: Lukács érsek és kora (Budapest, 2003)

Lukács itthon

main. Mapestől tudjuk: az asztali közösséghez már Párizsban is ragaszkodott.

A királyi pár jó szívvel támogatta az egyházat, örömmel fogadta a szerzetesrendeket A királyi sereg tartózkodó figyelemmel követte és tűrte III. Konrádnak és kereszteseinek átvonulását (1147 nyárelő), bár a had és az ezt követő horda „nem mint Krisztus zarándokához illett volna, hanem mint zsarnok és rabló viselkedett..., nem kevés pénzt zsarolt ki az országban erőszakkal..a krónikás szerint. A császár a pápa által hirdetett „treuga Dei” ellenére szinte büntette a magyarokat esztendő előtti ellenszegülésükért Esztergom néhány hét után fényes pompával fogadja a lovagias franciákat, és bár a lovagi szokásjogra hivatkozva VE Lajos királyi kérésre sem adja ki a seregében rejtőző Boriszt, a szíves barátság nem változik. A trónigénylő francia oltalom alatt jut Bizáncba, itt folytatja, ami korábban megbukott

A gyakori keleti, majd déli hadjáratok kiadásainak fedezésére II. Géza próbára tette az egyházi javakat is. Nem fogadta III. Jenő pápa átvonulást kérő legátusát, Gerhoch reichersbergi prépostot, aki méltatlankodva „még névlegesen is alig keresztény uralkodónak” minősítette a magyar királyt (1152). Meglepő lenne, ha a jeruzsálemi kudarcot feledtetni kívánó francia pápa a Bresciai Arnold által uralt Rómáért a normannokkal, végül Barbarossával szövetkezve tudakozódnék a keleti végek iránt

A prépost „értékelésére” Becket Tamás és Salisbury még 1167 novemberében is emlékezett. Az esztergomi érseki méltóságba kerülve Lukácsnak legelőbb ezt a méltatlan vélekedést illenék módosítani. Egy, a spalatói egyházról 1158-ban keltezett oklevél alján II. Géza neve mellett Apa nádor és Lukács érsek neve és titulusa olvasható, míg egy korábbin még Martyrius az „existentibus” [korjelölő méltóság]. Martyrius 1158 tavaszán halt meg, az általa emeltetett Szűz Mária-oltár alapzatába temettette el illően Lukács. És bár a két spalatói adomány a velenceiek igényét nem elégíthette ki, mégis II. Géza Lukács előtt tett „önmérséklő fogadalmának” eredménye lehet.

Barbarossa fejére 1155-ben emelték a német-római császári koronát. A magyar királyi udvarban bizalmat ébreszthetett, amikor arról értesültek, hogy Nürnbergben 1156 júliusának elején elutasította „a bizánci császártárs” követei előtt a magyarok ellen közösen viselt háborúra buzdító ajánlatot. Elzárkózását ugyan itáliai tervei indokol66