Bodri Ferenc: Lukács érsek és kora (Budapest, 2003)

Előszó

ELŐSZÓ

Lukács, a 15. esztergomi érsek (1158-1181), az Árpád-kor egyik kimagasló főpapja talán a Gutkeled nemzetségből származott. A párizsi egyetemen tanult, ő „az első ismert Párizsban tanuló magyar klerikus”. Hazatérése után tudománya és tekintélye révén előbb egri püspök, majd esztergomi érsek lett.

A kortársak szerint aszketikus főpap; utóbb „a papság világuralmát hirdető úgynevezett gregoriánus irányzat legfőbb magyarországi képviselője” lett. II. Géza, DL István és III. Béla uralkodása idején történelmünk meghatározó alakja Mint esztergomi érsek aktívan részt vett a bel- és a külpolitika irányításában. Két ellenkirályt (II. Lászlót és IV. Istvánt) átkozott ki, rendre intette neveltjét, az általa felkent és pártfogolt HL Istvánt; szigorú vétója nem csekély bonyodalmat okozott HL Béla koronázása körül. Megalkuvást nem ismerő eréllyel védelmezte az egyház és nemzete érdekeit 1169-ben keresztülvitte, hogy III. István külön egyezményben ismerje el az egyházi nagybirtok sérthetetlenségét és a királyi monostorok függetlenségét 1172-ben szembefordult III. Bélával, akivel csak akkor békült ki, amikor a király III. Sándor pápa uralmi törekvéseinek ellenállt

Lukács érseknek tekintélyes része volt a magyar egyház állapotának és művelődésének erősítésében, többen (köztük Jób érsek, a feltételezett Anonymus és mások) az ő ajánlására, segítségével és oltalma alatt folytattak tanulmányokat Frankhonban, s lettek az Árpád-házi uralkodók utolsó fénykorának megteremtői és szolgálói.

A magyar katolikus egyház Lukács érsekkel emelkedett az ország első hatalmi tényezőjévé. A 13. század elején Róbert érsek sikertelen kísérletet tett szentté avattatására Később is voltak „újrafelvételi” kísérletek, de a kanonizáció nem következett be.

Lukács érsek az elhivatottság élményével teljesítette mindazt, amire az utókor nagyrabecsülése felépíthető. Benne a rendeltetését vállaló, feddhetetlen és megalkuvást nem ismerő középkori héroszt tisztelhetjük, aki egy negyedszázadon át maradéktalan hűséggel szolgálta egész nemzetét: a méltónak vallott királyokat és híveinek

5