Bodri Ferenc: Lukács érsek és kora (Budapest, 2003)
A forrásvíz vizsgálata
1150 komi a Notre-Dame stúdiumának mestere Petrus de Corbeil párizsi kanonok. Az ő működését Lukács bizonyosan ismerhette. Közkedvelt műve egy Arisztotelész-kommentár, hasonlóért elődjét, Abélard-t földönfutóvá tették pár esztendeje. A szigorú III. Ince pápa a tanítványa volt, mesterét majd Cambrai püspökévé (1199), később Sens érsekévé emelteti. Maurice de Sully 1160-1196 között volt Párizs püspöke, róla még Lukács is hallhatott A tanítás szüneteiben és másutt talán még a „panteista” Amaury de Béne munkásságáról Ls vitatkozhatott, akit majd pápává emelt diákja, III. Ince eretnekséggel vádol meg. Abélard párizsi előadásaira sokfelől tódultak a klerikusok, a fiatal Beckettel bizonyára találkozhatott. Még inkább John Salisburyvel, akiről tudjuk, hogy tanítványa volt. A gregoriánusok gondolkodásában „a szabadabb szellem” ugyan szokatlan emlék maradhatott, de korántsem ilyen a sorsvállalás. Bár a pergőtüzekben edződő, a kétely kohóiban született „új keresztény teológia” mégsem múlt el nyomtalanul, fokozatosan áttört az akadémikus rendszerezések pergamen- zörgésű szárazságán, enyhítette a misztikus perzselés fuvallatait Logikája az ingerült anatémák ellenében épült tovább. Abélard „legnagyobb bölcseleti érdeme az univerzáliák kérdésének többszázados vita után a mérsékelt realizmus értelmében való helyes megoldása...” - összegzi gondolkodásának értékét Félegy- házy József. De a maga idején az egyházi katedrák magasából és a gyakori kirekesztés folytán az univerzáliákról aligha taníthatták az ő nézeteit. A népszerűségét váltó évtized főleg nagy ellenfelének, „a keresztény misztika atyjának”, a „Doctor Ecclesiae”-nek fénykora lett: Clairvaux-i Bernát (1091-1153) lángoló hitéé az Egyház és a Történelem egybefüggő vidékein. Bemard de Claravelle a maga apátságát 1115-ben alapította. Tanítása szerint az Egek Urát a földi lelkek a szilárd hit (Tertullianus) és a logikai kövekeztetések (Canterburyi Anselmus, Abélard) mellett leginkább „a közvetlen tapasztalás élményével” tudják megközelíteni. A „lecsukott szem” látomásával a kon- templációk útján, az így alakuló „kettős élmény” hatása alatt. „Az élet célja az istenszeretet és az Istennel való egyesülés..., a tudás annyit ér, amennyi ebből épülésünket szolgálja...” - tanítja Abélard racionalizmusával szemben az újplatonikus. Ebben a lombtalanított létfeladatban, a rejtélyes „találkozásokban” szembesülnek a skolasztika értelmi és a misztika érzelmi kapcsolódásai. „A skolasztika az észhez, 43
