Bodri Ferenc: Lukács érsek és kora (Budapest, 2003)

A forrásvíz vizsgálata

Johannes Roscellinus (1050 k.-1120) a laoni Anselmus kortársa volt, egyben a nominalizmus vallásfilozófiai szemléletének megteremtője lett. „A nevek alkalmatlanok - nomina sunt odiosa - állította Cicero szavaival az általános fogalmak létezése nem bizonyítható, csak az önálló tulajdonságokkal rendelkező dolgoké - Isten létezésének »megértése« így elképzelhetetlennek tűnik...” - tanította Tours-ban, a Szent Márton bencés apátság nagy. hagyományú dómiskolájában Abélard másik mestereként, majd sorsszerű vitapartnereként. Saint Martin de Tours bencés monostorát és bazilikáját, bennük az e tájon egyik első oktató- és másolóműhelyt még az antik kéziratokat módfelett kedvelő és fáradhatatlanul gyűjtögető Alcuinus (730 k.-804) alapította és építtette a 8-9- század fordulóján. Nagy Károly „művelődésügyi főtanácsadójaként” elindította a karo- ling reneszánsz talán éppen a 12. század közepén tetőző folyamatát

A századközép egyben „a realisták” (Canterburyi Anselmus) és „a nominalisták” (Roscellinus) heves vitáinak időszaka lett követőik frankhoni tudományosságában. A „reális” (tárgyi, dologi) fogalma először Abélard egyik vitairatában tűnik elő. Laoni Anselm majd Monologiumának egyik fejezetében azt állítja, hogy „Isten természete egy..., egyben elégséges önmagának örökkönvaló gyönyörűségére. .lénye az értelem és Iáit közös erejével megismerhető. „Az univerzáliák misztériumát” hasonlóképpen „a ratio intenzitása” hatásában ajánlotta megközelíteni.

Roscellinus és követői szerint „az általános fogalmak” (univerzáliák) csupán „a dolgok nevei” (nomina rerum), és így nem valóságosak, ekként megismerhetedenek. Az „értelmezők” disputációja a továbbiakban valóban erősen „skolasztikus”.

„Az értelmet kutató hit” kísérletének eszméje közben valóban remek újítójára talált „a modern értelmiség első nagyszabású képviselőjében” - Petrus Abaelardus (1079-1142) működése és munkássága során. „A tudomány szabadságának bajnoka, az örök nyugha- tadan” előbb Párizsban tanul filozófiát, majd Laonban teológiát. A „második Anselmus” diákjaként idős mesterével türelmedenül és renitens következetességgel vitatkozik. A kolostorok befelé forduló kontemplációs gyakorlata, a szentenciákká formált dogmák tanítása nem hozott megnyugvást az összetett hatások lázában égő ifjúságnak; a békés színhelyek lassanként a szellemi bajvívás küzdőterévé lettek „az új nemzedék” igénye szerint

40