Bodri Ferenc: Lukács érsek és kora (Budapest, 2003)

A forrásvíz vizsgálata

alapozta meg. Még inkább az olaszhoni Aostából tanítványául némi bolyongás után ideérkezett későbbi egyháztanító és filozófus, „a skolasztika atyja”, Aostai Anselmus (1033-1109) itteni működése. Anselmus „az értelmet kereső hit” (fides quaerens intellectum) teológiájának előfutára volt, a hagyományos univerzáliák újragondolásával „az értelem és a hit szövetségét” hirdette, „az elmélyültebb megértést” szorgalmazta előadásaiban és írásaiban. Az elődeinél dialektikusabb gondolkodás révén „az Istennek járó emberi elégtétel” (cur Deus homo) időtálló szellemi alapozását kívánta megteremteni. „Az emberi szellem annál eredményesebben emelkedik fel a legfelsőbb lény ismeretéhez, minél jobban igyekszik megismerni önmagát...” - tanította, azt vallva, hogy az értelmes emberi gondolkodás valójában az isteni ráció természetből eredő tükörfolyamata. A megismeréssel pedig létünk értelme felé közelíthetünk. „Az Istennél tökéletesebb lény el sem gondolható - írta -, így egyedül az ő példája, a tiszta és nemes ész vezethet el gondolkodásunkban a hit alapigazságaihoz...”

Lanfrancus halála után (1089) Anselmus vette át mesterétől a can- terburyi érseki méltóságot, és szinte Becket Tamás előfutáraként kemény küzdelmet vívott EL Vilmos angol királlyal az egyház gregoriánus jogaiért A viták következményeként többször számkivetésbe kényszerült (1104, 1107). Az angol uralkodók nehezen tűrték az önállóan ténykedő érsekeket és püspököket. A De veritate (Az igazságról) nevezetű Anselmus-traktátus nemcsak „a téma természetéről” szóló értekezés, inkább ingerlő kihívás a világ hatalmasságai számára, ha egy efféle bölcselkedés érdekelte őket egyáltalán.

Lukács előtt adódott tanulság tehát már százada korábbi évtizedeiből, nem csak a feltételezett iskolatárs hasonló működését és sorsát illetően. „Erősítő példák” bőséggel mutatkoztak még a közelmúlt látóhatárain is. Canterburyi Anzelm tanítása és sorsa bizonyára szóba került az angol Puella stúdiumain. A filozófus tanácsa intés: utat mutat a tétova hit ösvényein bolyongóknak az értelem fényei felé. Hiszen „a hit önmagában nem jelent érdemet Istennél... - tanította állhatatos utódja, Abélard -, nem az isteni tekintély tanúságtétele vezethet minket hozzá, hanem az emberi értelem bizonyítékai”.

„Nem azért akarok megérteni, hogy higgyek... - hirdette Anselmus is hanem azért hiszek, hogy megérthessek, mert előbb fogja az emberi bölcsesség saját magát összetörni a hit szikláján, mint ösz38