Bodri Ferenc: Lukács érsek és kora (Budapest, 2003)
A forrásvíz vizsgálata
majd elrendeli, hogy minden székesegyházban legyen „egy az iskolát vezető, tisztességes javadalmú magiszter”, aki a szegény tanulókat és klerikusokat „méltóan oktatja”, a következő pedig néhány évtized után (1215), hogy a káptalani iskolákban már külön teológiai oktató és önálló grammatikus működjék. Ezután tódult a Duna mellékéről az alapozást hazájában szerzett diákság a nyugati „univerzitásokra”, tőlünk a Pannonhalmán, Esztergomban, Veszprémben és másutt fel- növekedett nemzedék. Korábban szép számban érkeztek királyaink mellé, kolostori stallumokba, akár nevelői szolgálatra magasan képzett egyházi írástudók. Például Szerafin esztergomi érsek és vele káplánja, Albericus, az „ars dictandi” csiszolt latinságú mestere, aki Szent László udvari jegyzője lett. Könyves Kálmán első törvénykönyvét ő foglalta írásba, megtanult magyarul is. Az ideérkezők szekereiben könyvek, a kolostori tékákban a század alapművei. Abban, hogy a guastallai zsinaton (1106) II. Paschalis pápa kérésére a magyar király is lemondott „apostoli jogáról”, munkatársainak jelentős része lehetett. A diplomáciában ugyanígy. Vergilius latinságának férfiasán világos szellemét Chartres dómiskolája őrizte kiemelkedőn. Alkottak itt a természettudományokkal foglalkozó magiszterek is, például Bemard de Chartres. A „délről érkezett” görög filozófiát sokan magasztalták az új század derekán. „Minden egyes teremtmény az Igazság és az Élet árnyéka - Krisztusé” - vallotta a század derekán Honorius Augustodunensis, a „chartres-i szellem” apostola Könyveiben az ismeretek nélkülözhetetlenségéről ír. „Az ember számkivetettsége a tudatlanság, hazája pedig a tudomány... nincs más autoritás, csak az értelemmel bizonyított igazság, ide pedig a szabad művészeteken keresztül juthatunk el, melyek mindegyike egy-egy város a célhoz vezető úton.. idézi kedvencét Jacques Le Goff. A „septem artes”-t pedig Bemard kutató szelleme új „triviummal” bővítette: a fizika, a mechanika és a gazdaság ágazataival. A „filozófia” mindeddig majd kizárólagosan Szent Ágoston (354- 430) és követőinek tudománya volt, az „augusztinusoké”, középpontban „ama szentséggel és bölcsességgel tündöklő hippoi püspöknek Soliloquiája, az Istennel való magános beszélgetései” - lelkendezett a Mestert fordító Lethenyei János egykoron (1768). Korántsem távolabb Vallomásainak 13 könyve, az Isten városáról írt 22 munkája, levelezése a száznál több mű között. A lenyűgöző 36
