Bodri Ferenc: Lukács érsek és kora (Budapest, 2003)
A forrásvíz vizsgálata
A gondos grammatikai és bibliai stúdiumokban érett „alapozások” után a klerikusok előtt a teológia és a filozófia szerteágazó megismerése állt, mellettük „a törvénytudás”: a „ius ecclesiasticum” és a „ius canonicum”, a „traditio”-n [biblikus jog] át a „ius universale”-ig. A csodás „Rhétor”, a kora keresztény egyház tudományteremtő apostola, Tertullianus (155-225 k.) a hit és a bibliai műveltség egyedül üdvözítő voltát hirdetve támadta „a pogány hagyományt”. Krisztus követői számára méltatlannak tartotta a rómaiak „septem artes liberales”-ét. Engedékenyebb kortársait szenvedélyesen gúnyolta ugyan, bár közben maga is tökéletesen ismerte és folyamatos tagadásban élve adaptálta az antikvitás logikájának szellemi kincseit Művének örököse, a teológiát néhány évtized múltán újraformáló „keresztény Cicero”, Lactantius (240-320 k.), a hittudományi vezérelvek, az „univerzáliák” első rendszerezője már nem mutat efféle negációt az antik kultúra iránt. Jelentős hatása lett abban, hogy „az írott pogány források” maradékát mintegy „örökségként” őrizték a kolostorok tékáiban, a másolóműhelyekben pedig a keresztény hit szolgálatára formálták évszázadokon át. A legjavát átmentették a gazdagon kommentált zsidó és arab kéziratokból, az alexandriai Philón, a perzsa Avicenna, az arisztoteliánus Averroés vagy éppen a hispá- niai kortárs, Maimonides munkáiban szemelgetve ismerték meg a legjelentősebb görög filozófusok gondolatvilágát, ebben a fogalmak eredetét és a jelenségek átfogóbb magyarázatait „A kereszténység és annak egyházi szervezete, mely a legnagyobb hatást gyakorolta az új népek lelkiségére és sorsára - foglalta össze a Pogány magyarság keresztény magyarság konklúzióit 1938-ban Deér József -, nem a középkornak, hanem az azt megelőző antik, görög-római világnak az alkotása volt. Az Egyház minden megnyilatkozásában az egység iránti érzéknek, a szervezőerőnek, a racionális éleslátásnak antik erényeit sugározza magából.. De mindez mégsem alakult ennyire egyértelműen és egyszerűen, végtére ezt igazolják a középkori keresztény filozófia és teológia változóan ádáz folyamatai. Lukács párizsi idejéből elsőként Cluny híres apátját említeném, Abélard mentorát, a jeles apologétát és hittudóst, Petrus Venerabilist (1092 k.—1156), aki hispániai élménye hatására arabul tudó társaival latinra fordíttatta a Korán fejezeteit, a Szentírás vélt ellenpólusát. A szaracénok, majd a judaizmus ellenében írt traktátusaiban „a fény 34
