Bodri Ferenc: Lukács érsek és kora (Budapest, 2003)

A bölcsesség forrásánál

lett a teológiai tudomány, hogy joggal nevezhetnénk a filozófia és az irodalom városának!...” - áradozik a hite és tudománya, egyháza és hazája révén többszörös patrióta, „Latin-Európa” fővárosának egyik első szerelmese. Hasonló himnuszokat zenghettek kortársai „Latin- Európa” más tájairól.

A bencések „peregrinatio pro Christo”-ja után a 12. század közepétől „a francia kapcsolat” új áramlatainak országútjain megindult és érkező premontrei és ciszterci szerzetesek kedvező fogadtatásra találtak a Duna középső szakaszának vidékein. II. Géza és VII. Lajos 1147 nyarán Esztergomban megkötött barátsága, majd III. Béla két házassága erősítette a kötelék szálait. Az új szellemiséggel pedig hitvallóbb értelmezését az e földi lét tartalmainak, az ember és a természet kölcsönösségének. Kezükben kódexek, velük a művelődés bővülő igénye és lehetőségei. Küldetéstudatuk és Lukács érsek szándékaival egybehangzó meggyőződésük erősen növelhette a hazai klerikusok vágyakozását a párizsi stúdiumok lehetősége iránt.

Valószínű, hogy a mái- idős és visszavonult Lukács érsek példás kezdeményéből a század utolsó harmadában Esztergomból mind többen indultak és jutottak el az akkor leghíresebb francia kolostori és dómiskolák hallgatói közé, az atyai ház mellett az érsekség és a káptalan, nyilván a királyi kincstár is hozzájárult a hosszú vándorút és a még hosszabb távoliét költségeihez. Az érseki kezdemény precedensét pedig a továbbiakban mind többen követték a főpapok és főurak, az egyházi és világi intézmények tagjai. 1397-ben már az esztergomi káptalan statútuma kötelezte a fiatalabb kanonokokat három esztendőre szóló főiskolai tanulásra valamely külhoni (akkor már) egyetemen - az utánpótlás érdekében („domicellares”). Természetesen még itthon ellátták a jelölteket kellő anyagiakkal, egyben a szigorú diktátummal, hogy tanulmányaik befejeztével haza kell jönniük. Korábban Budai János barsi főesperes alapítványt létesített az esztergomi káptalan székhelyén egy Krisztusról elnevezett konfraternitásra (Collegium Christi), hogy ennek jövedelméből a támogatásra szoruló, tehetséges fiatal klerikusok szervezettebben kapják meg a párizsi vagy bolognai (kánonjog!) tanulmányok és az utazás költségeit. Lukács érsek gyakorlatának hatása így élhetett tovább, mint erről Körmendy Kinga 1986-ban írt kitűnő tanulmányában olvashatunk.

28