Bodri Ferenc: Lukács érsek és kora (Budapest, 2003)

A bölcsesség forrásánál

vélték volna a század Kálmánt követő magyar uralkodói, akár Kálmán maga a horvátországi és dalmáciai hódítások pápai jóváhagyása után. Akkor néhány évtized múltán Lukács érsek bizonyára a lélek és szellem művelésével foglalkozhatott volna főpapi működésének negyedszázada során a sorozatos szembenállás és kiközösítések helyett De az llOűos „lemondással” korántsem vált gyakorlattá „a kánoni egyházpolitika”, az „apostolica institutio” a „principium institutin'’ helyett A pápai és királyi jogok (kinevezések, alapítások, eltávolítások, adományozások stb.) az egyház körül ritkán alakultak békés módon a század évtizedeiben. Kálmán utódai akár megszokásból, sokszor történelmi kényszerből rendre megfeledkeztek az egykori fogadalomról, sorozatos feddésekre, majd gyakorta harcra kényszerítve az érsekeket és püspököket a káptalani testületek önálló és szabad választójoga érdekében - „az Egyház törvénye szerint”. Interdictumra, exkommunikációra, majd feloldozásokra még a század második felében Lukács érsek számára is adódott lehetőség bőven, bár talán éppen az ő hatására ll6l-ben II. Géza király ígéretével megerősíti előde lemondását, amikor III. Sándor pápa érseki palliumát [a keresztekkel díszített fehér vállszalagot, amely azt a hatalmat jelöli, amellyel a jog a római egyházzal közösségben lévő érseket egyháztartományában felruházza] átadja a pápai követek előtt. Fia, III. István majd aligha tesz így, hiszen felnövekedvén és megerősödve „a trónviszály és a pártharczok alatt minden vagyonából kifogyott s hogy a királyi háztartás költségeit fedezhesse s barátait továbbra is magához fűzhesse, az egyházi vagyonból iparkodott magát kárpótolni s azt válogatás nélkül foglalta le...”, és csak az őt felnevelő és uralmát megvédő érsek „hasztalan siránkozása”, még inkább a kiközösítés, majd feloldozás eredményeként adta fel a mindennapok korábbi kényszeréből törvényesnek tartott jogait (1171). A fentiek után Balics Lajos még arra a gyakorlatra is utal, hogy az egyházi birtokok használati joga királyi adomány tárgya is lehetett, megüresedve bérletként világiak vásárolhatták meg a szűk esztendők során.

Külön hangsúlyoznám, hogy III. István megfékezését már a Lukács által összehívott esztergomi egyházi zsinat is követelte 1169- ben. Az egyházi jogállás és értékek státusát rendezendő, az érsek az egybesereglett főpapokat „erélyesen figyelmeztette... a veszedelemre, mely miként Angolországot, úgy hazánkat is könnyen érheti...”

25