Bodri Ferenc: Lukács érsek és kora (Budapest, 2003)
A bölcsesség forrásánál
hogy „a kantuáriai érsek” és királya duellumára, „az angolországi példára” óva hivatkozik majd a harmadik esztergomi egyházi zsinaton (II69). Azt pedig szívesen hinném, hogy „a kantuáriai Szent Tamás legendájának” egyik változata még Lukács idejében jutott el Esztergomba, hogy majd egy újabb másolatát később a domonkos rendi apácák olvassák a Nyulak szigetén. Tény persze az is, hogy „Szent Tamás officiuma” a szentté avatás (1173) után ugyancsak gyorsan elkerült a Duna mellé: elszánt megrendüléssel zengték Lukács érsek klerikusai a napot lezáró, néptelen vesperásokon. A zeneértők pedig ebből tanulták az „új hangjelzésformát” a korábbi neumaírás után, majd így adják tovább „az esztergomi rítus” szerint, „megajándékozva az ország zenekultúráját a magyar nótádéval” - mint ez Szendrei Janka tudós kutatása eredményeként, „a zágrábi egyház” számára még „Lukács idejében” ajándékozott énekeskönyv (Missale Notatum Zagrabiense) vizsgálata nyomán nemrégiben kiderült. Lukács érsek persze választhatott volna akár közelebbi mintaképeket is. Becket létéről a két másik angoltól, mesterétől és ifjú diáktársától nyilván értesült Akár az 1154-ig Párizsban tanuló, majd francia földön tevékenykedő John Salisburytől (1115 k.-1180) is hallhatott. Később már nem találkozhatott vele sem, hiszen főpapi működésükben - mind a világi hatalmasságok, mind az egyházuk tevékenysége körül - mindannyiuknak bőséggel akadt „hazai gondja”. Becketé és Salisburyé lett a nagyobb, bár harcukban ők eléggé tájékozatlanul, inkább elszánt gregorianizmussal tekintettek a földrész „keleti végei” felé. De helytállásuk példa lett sokak számára a távoli őrhelyeken. Becket Tamás halála figyelmeztetett, vagy éppen erőt és tartást adott a hit tábornokainak. A „gregorianizmus” névadójának művét, VII. Gergely pápa (1073-1085) történetét, világbíró következetességét, karizmáját és eszményeit sokszor emlegethették a párizsi stúdiumok idején. Lukács szemében külön érdeme lehetett, hogy ő emelte szentté Istvánt, Gellértet és Imrét az 1083-as római zsinaton. A pápaság primátusáról még bencés Hildebrandként és Humbert kardinálissal közösen készített tervezete a Dictatus papae enciklika alapjául szolgált 1075-ben. VII. Gergely megteremtette a pápai főhatalomban megtestesülő egyetemes egyházi irányítás középkori Magna Chartáját, amikor fellépett a fensőbbség jogszerű megvalósulásáért, a világi invesz23
