Bodri Ferenc: Lukács érsek és kora (Budapest, 2003)

Válaszút és visszavonás

dűlt helyzetét Közben a lengyel trónviszály aggasztotta, ígéretei (ha lennének) amúgy is megbízhatatlanok. Más számba vehető szövetséges hatalom nincs, vagy gyenge, vagy távoli. A legtöbb különben a császár hűbérese. Lehetséges szándékaikat nyugat felől a gőgösen féktelen „német-római”, kelet és dél felől a fondorlatosán ravasz, cselszövényesen dicsvágyó és gátlástalan „görög-római” császár határozza meg vagy éppen írja elő.

így hát minden további a császárok kiszámíthatatlan jóindulatán, főként a kegyetlen Manuél akaratából történnék utóbb. Felmerülhetett itt bizonyosan egy hosszú esztendőkig tartó háború ismételt lehetősége: tudták, Manuél a velenceiek által újra feltüzelt „rakai szer- bek” megtámadására készül, Szófia környékén gyülekeznek hadai, hogy elinduljanak bármely közeli ország határa felé.

Géza herceg bár kedvesebb, születése folytán csupán „harmadik”; megkoronázásának ellentmondanak a történelmi szokásjog törvényei. A jog szerinti utód, „az idősebb herceg” viszont akaratán kívül Bizáncban nevelkedett, itt görög rítusú kereszténnyé lett - ez szálka különösen a hazai papság szemében. A „görög” jelző ott díszlett gúnyos és lefokozó értelemben akár a közemberek mondataiban, most pedig szóba került a neve mindenütt Az előkelők tudatában talán ismét virágzásnak indult a közel tíz év előtti szégyen is, amikor a percnyi békééit Józsefet sandán eladták testvérei”.

A „legkisebb rossznak” az ország békésebb jövője érdekében Béla-Alexiosz hazahívása mutatkozott Tehát „a harmadik lehetőség”, amely a komor tanácsülők gondterhes reményeiben a nyugalom ígéretével biztatott A délvidéki harcmezők eleven hőseinek kóbor ábrándjaiban ez a választás mintegy ráadásként felcsillanthatta a teljes Szerémség, Horvátország és Dalmácia már-már elvesztettnek tűnő, most talán újraéleszthető reménységeit. Bizonyára öngyötrő vitatkozások, sokféle fájdalmú mérlegelések után döntöttek Béla herceg „hazaszólításáról” - a józan körültekintés mellett többségben a régen nem látott „királyfi” hívei. A történelmi súlyú szorításból eredt, nehéz, nem is kevesek által kiszámíthatatlanul ismeretlennek, mások szemében kockázatosnak tűnő választásba félelmeivel együtt Lukács érsek is beleegyezett. így 1172 márciusának elején „a királyválasztó delegáció” elindul Bizánc felé. A díszes küldöttség élén a nagyobbik herceg hívei, mögöttük mintegy mutatóba a meggyőzésre szomjas kételkedők.

150